2024. 7. Gizella

Közélet

Bekerítik a temetőt

Antal Tibor | 2019. Augusztus 09. 14:04:57 | Utolsó frissítés: 5 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

Fotók: Kovács László

 

Az utóbbi hetekben két játszótér megépítéséről is beszámolhattunk Bácsbokodon, és hamarosan egy sportpark is felszerelésre kerül. Azonban más jellegű fejlesztések is vannak a településen. Kovács László polgármester a mai nap a temető kerítésének megépítéséről tájékoztatta a közvéleményt. Aki Baja felől járt már  Bácsbokodon, az tudja, hogy a helyi temetőnek eddig nem volt kerítése, a pályázatnak köszönhetően most ezt pótolják.

 

– A kapcsolódó LEADER pályázati kiíráson 4 pályázattal is sikerült támogatást nyernünk. Ebből 2 pályázat irányul a temetőnk teljes bekerítésére. (A másik 2 nyertes pályázatból épültek meg a játszóterek.)

 

 

– A temetői munkálatokat a Temető soron kezdtük meg, és előre láthatólag szeptember végéig teljesen körbe fogunk érni. A kivitelezés első ütemében az eléggé foghíjas sövény került eltávolításra. Jelenleg az oszlopok szintezett beállítása történik, ezt követően pedig az utolsó képen látható betonkerítés elemeinek elhelyezése történik meg.

 

Ilyen lesz

 

A kivitelezés befejezéséig kérem minden érintett lakos, hozzátartozó türelmét. – zárta sorait a polgármester.

 

 

 


hozzászólok