2019. március 22. Beáta

Vélemény

Takaróról és nyújtózkodásról

Lovretity Zoltán | 2018. március 20. 09:48:06 | Utolsó frissítés: 1 éve

 

Takaróról és nyújtózkodásról

 

 

Kedves Olvasók kérem, képzeljenek el – nem lesz nagyon nehéz – egy családot, aki nagyon szerény körülmények között, máról holnapra él. Viseltes, kopott ruházat, időnként ki nem fizetett közmű számlák, időről időre felvett, majd családi segítséggel, nehezen törlesztett kölcsönök. A házuk erős felújításra szorul, a tető beázik, a vakolat pereg. Ennél a családnál egy szép napon megjelenik egy gazdag amerikai nagybácsi, és közli, hogy ajándékoz nekik egy több tízmillió forintos luxus autót, amit – ha elfogadnak – kötelező lesz használniuk, el nem adhatják. Továbbá az autó üzembe helyezése, a fenntartása, a milliós éves biztosítási díjak, az üzemanyag és minden egyéb a család költsége lesz.  Nem hiszem, hogy van Önök között bárki is, aki azt gondolja, hogy a családnak szabad volna elfogadni ezekkel a feltételekkel az autót.

 

Ha ez így van, akkor miért szeretnék Önök közül olyan sokan, hogy a város elfogadjon „ajándékba” színházat, élményfürdőt, mozit? A facebook bajai csoportjait olvasva, a sort még hosszasan lehetne folytatni. Miért kiáltják ki azonnal „álom gyilkosnak” azt, aki józan hangon megpróbál érvelni a mellett, hogy a város nem engedhet meg magának ilyen beruházásokat? Mikor tanuljuk meg már végre, hogy nem beruházni nehéz, hanem a megvalósult beruházást fenntartani és üzemeltetni, ami nem egyszeri kiadás, hanem folyamatos és örökös. Az mindenki számára világos, hogy a vállalkozók akkor kezdenek egy beruházásba, ha az fenntartható lesz, azaz visszatermeli a beruházási kiadásokat, fedezi a működés folyamatos költségeit és persze profitot is termel. Hogy ez így legyen, nagyon komolyan megtervezik a projektet, számba vesznek minden kockázatot, elemzik a környezeti hatásokat, a működésről költség-haszon elemzést készítenek és mindezt a megvalósíthatósági tanulmányban fektetik le. Ennek elkészítésére kötelező EU-s módszertan létezik. Nincs ez másként a közösségi beruházások esetében sem, ahol a pénzügyi hasznon kívül figyelembe veszik a társadalmi hasznot is. Ez azt is jelentheti, hogy egy ilyen beruházás nem biztos, hogy pénzügyileg megtérül. Ez esetben azonban folyamatos külső forrást kell biztosítani a működtetéséhez. A bajok itt kezdődnek. Ahogy a példabeli szegény családnak sem lesz a semmiből többlet forrása a drága gépkocsira, úgy Baja város költségvetésében sem jelennek meg a bevételi oldalon új összegek csak azért, mert lett például egy új színháza. Ha viszont nincs, akkor a projekt nem fenntartható. Ha nem fenntartható, akkor nem is szabad megvalósítani. Persze van még egy lehetőség az, hogy ezek a beruházások termelnek annyi bevételt, ami fedezi a fenntartást és az üzemeltetést. Erről nehéz komolyan beszélni, többek között azért, mert az eddigi projektek pénzügyi egyenlegét folyamatosan eltitkolják előlünk, bár ezek közérdekű adatok lennének.

 

 Igen nagyra tartom Ottmár Attila munkásságát, és nagyon szívmelengető volt egy lehetséges új színház érdekében írt cikke. Attila profi színházi szakember, aki azonban egy közgazdasági kérdésben egyetlen szót sem szentelt a számoknak. A városnak van jelenleg színház épülete. Vajon mibe kerül ennek a fenntartása, üzemeltetése jelenleg? A jegyár bevételek hány százalékát teszik ki az éves költségeknek? Mi lesz ennek az épületnek a fenntartásával, ha egy új színházba kerülnek át a programok? Azt jól tudjuk, hogy a folyamatosan teltházas, kb 300 napon át játszó pesti színházakban a jegyár bevétel nem több a költségvetésük 40-50 százalékánál. Fenntartás, dologi költségek, bérek. Mind olyan költségnem, amik minden nap felmerülnek, ha van előadás, ha nem. A fenntartási költségről például nem árt tudni, hogy éves szinten – ez csak egy ökölszabály – a beruházási költség 20%-t is elérheti.

 

A tervezett új bajai uszoda látványterve Forrás: Hajós Építész Iroda facebook oldala

 

Nézzük az uszodát. Mióta a meglévő felépült, sosem volt rentábilis. Papíron a Bajavíz fizette a veszteséget, a valóságban mi, a szennyvíz díjba építve.

Jó lenne, ha a fórumokon eljutnánk odáig, hogy ne csak kívánságokban licitáljanak egymásra a tagok, hanem folyjon arról is a vita, hogy például aki új uszodát szeretne, az mekkora belépődíjat volna hajlandó fizetni érte és milyen gyakorisággal? Beszéljünk arról, hogy ha színházat szeretnénk, akkor cserében miről leszünk hajlandóak lemondani: járdáról, vagy szilárd útburkolatról, vagy a parkok gondozásáról, stb.

 

Olvasónk küldte: Temesvár utca Fotó: Molnár Krisztina

 

Megérdemelnénk mi bajaiak új színházat, élményfürdőt, kotort Sugovicát, mozit? Bizony meg, csak sajnos nem telik rá. Azt kérem ezért, hogy amikor a politikusok Önöknek színházat, uszodát és toronyórát lánccal ígérnek, akkor Önök felelősség teljesen és bátran kiálltság oda nekik, hogy először látni szeretnénk a fenntarthatóságról szóló valódi – és nem politikai megrendelésre készült kamu – számításokat, majd azután örülünk.

 

Végezetül meggyőződésem, hogy Maslow piramisa az egyéni szükségletek hierarchiájáról, igaz a közösségi szükségletekre is. Azt állítom, hogy elsődlegesen tiszta ivóvízre, kátyú mentes utakra, szilárd útburkolatra, csatornázásra, járdára, WC papírra az óvodákban, hó eltakarításra, azaz normálisan működő, élhető városra van szükségünk. Utána jöhetnek a csiri-viri kívánságok.

                                                                      

Lovretity Zoltán

 

 

Portálunk vélemény rovata helyt szeretne adni olvasóink írásainak ezért várjuk cikkeiket szerkesztoseg@sugopart.hu címre.

A megjelent írások nem a szerkesztőség véleményét tükrözik, azokért felelősséget nem vállalunk.

 



Hozzászólok!

Facebook Google +
0
komment