2020. 28. Vencel

Közélet

Az országban közel száz helyszínen, egy időben demonstráltak ellenzékiek és civilek a korrupció és a helyi kiskirályok ellen. Baján a Fidesz iroda előtt gyűlt össze egy kisebb tömeg.

Lecserélték a Tiszafákat a Tóth Kálmán téren.

Április 14-én kedden leaszfaltozták a Petőfi-szigeti utat a hídtól a kerékpáros hídig. Ennek nagyon örülünk, de sajnos ismét apró hibákat is fedeztünk fel az új fejlesztések kapcsán.

Érdekes információt olvashattunk a mai nap a legnépszerűbb közösségi portál bajaiakat gyűjtő csoportjában. A találgatások szerint érdekes régészeti lelet került felszínre a magaspart építésénél.

Ön tudja, hogy mennyi mindenben segíthet a Cédrus, ha idős, pszichiátria beteg vagy fogyatékkal élő rokonáról kell gondoskodnia? És azt, hogy a hajléktalan-ellátás is nekik köszönhető?

A legutóbbi testületi ülésen előterjesztett javaslat rendezi az anyakönyvi szertartások hivatali munkaidőn és hivatali helyiségen kívüli megtartásának módját és a piaci árakhoz igazítja a szolgáltatások díját. A Halászléfőző idején ezentúl sem lehet esküdni.

A legutóbbi képviselő-testületi ülésen megszavazott módosító javaslat alapján azok a fiatal lányok is megkaphatnák a HPV-elleni védőoltást, akik születési idejük miatt éppen kiszorulnának a lehetőségből.

Évek óta megoldatlan probléma, a gyalogosforgalom közlekedése a Petőfi-szigetre vezető híd város felőli hídfőjénél, azonban most felcsillant némi halvány remény.

Több városhoz hasonlóan Baján is lesz szabadtéri fitness park.
A létesítményt a Petőfi-szigetben alakították ki az uszoda után a Sugovica Hotellel szemben.

Április elsejével a Magyar Államkincstár megyei igazgatóságai helyett a kormányhivatalok feladata lesz a családtámogatás és lakáscélú támogatásokkal kapcsolatos ügyintézés is.