2021. 3. Kornélia

Közélet

Ezeket az utakat újítják fel 2020-ban

Antal Tibor | 2020. Feburár 17. 13:52:52 | Utolsó frissítés: 1 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

A Sarló utca 70 méteres befejező szakasza tavaly készült el

Megjelent a város költségvetési tervezete a www.bajaionkormanyzat.hu oldalon, mellyel kapcsolatban február 20-án 16.30-tól közmeghallgatást tartanak a városháza dísztermében, a február 27-i testületi ülésen pedig szavaznak a képviselők. Az egyik számunkra mindig kíváncsian várt tétel a nagy számhalmazból, hogy a sok bajai földes – kavicsos út közül melyek kapnak végre aszfaltos borítást, mert mint ugye a polgármester asszony múlt heti kommünikéjéből is kiderült, még nem kevesebb, mint 62 (!) utca vár Baján arra, hogy sorra kerüljön.

A Bátory utca még várhat

Nos, sajnos nem túl hosszú az a lista amit találtunk. Először a Tavasz utcában lakók örülhetnek, akiknek 19.247 millió forint ráfordítással lesz aszfaltozott életterük. A Tavasz utca Bernhart Sándor, és a Rudnay Gyula utca közötti merőleges. Rajtuk kívül a Róka utcában is folytatódik az építkezés, ott ahol 2018-ban abbahagyták. Tehát a Róka köztől, és ezúttal a Pető utcai elágazásig tart a nagy roham, a maradék szakasz marad kavicsos út. A Róka utcai beruházás a tervek szerint 29.978 millió forintba fog kerülni.

Róka utca a Pető utcai kereszteződéstől

A régóta várt felújítások között pedig megtaláltuk, amit az előző városvezetés a kampányidőszakban már bejelentett, hogy hamarosan meg fog újulni az újvárosi lakótelepen az Oltványi Imre utca és a hozzá tartozó parkolók 50.596 millió forintból.

Oltványi utca

További felújítások, még elképzelhetőek, hiszen a pályázat függőket az esetleges siker után szokták bejelenteni.

Emlékeztetőül összegyűjtöttük az elmúlt 5 évben a városban történt útépítéseket, felújításokat.(elnézést ha valami véletlenül kimaradt):

2015

Újonnan aszfaltozott kavicsos- földes út:

-Család utca

-Csillag utca

-Klapka utca (Bajcsy – Zsilinszky út és a Zsák utca közötti szakasza)

-Gyalog utca (Jelky András és Pipacs utca közötti szakasza)

-Ifjúság utca (Nagy István út és a Bokodi út közötti lejtős szakasza)

-Vám utca

-Nagy -Pandúr-sziget Futrinka utca (Turisztikai nagy pályázat jóvoltából)

Felújítások:

-Bajcsy -Zsilinszky út (Szent László utca és a Kölcsey Ferenc utca közötti szakasza)

-Elkerülő út (Bajcsy – Zsilinszky út és a Dózsa György út közötti szakasza nem városi finanszírozás)

-Petőfi – sziget Március 15. sétány

2016

Újonnan aszfaltozott kavicsos – földes utcák:

-Sas utca

-Vasút sor ( Kenderes utca és a Tóth Kálmán utca közötti szakasza)

-Hadik utca (Vajk utca és a Bánk bán utca közötti szakasza)

2017

Újonnan aszfaltozott kavicsos – földes utcák:

-Csalogány utca (Szegedi út és a Viza utca közötti szakasza)

-Szőlő utca (Róka utca és Seregély utca közötti szakasza)

-Mészáros Lázár utca (Damjanich János és Szarvas Gábor utca közötti szakasza)

-Szent Margit utca (Csík utca és Jobbágy utca közötti szakasza)

Felújítások:

-Bajcsy – Zsilinszky út (Gránátos és Szent László utca közötti szakasza)

– Bartsch Samu utca macskaköves borítását felújították

2018

Újonnan aszfaltozott kavicsos – földes utcák:

-Bánk bán utca

-Pető utca

-Róka köz

-Róka utca (Kálmán király utca és a Róka köz közötti szakasza)

Felújítások:

-Széchenyi utca Déri kert melletti szakasza (2017 után második nekifutásra)

-Petőfi – sziget Május 1. sétány (a volt kempingtől a Kalandpark sarkáig)

2019

-Búzavirág utca 24 méteres szakasza

-Sarló utca (Cséplő és Szántó utca közötti 70 méteres szakasz)

Felújítások:

-Damjanich utca (Szent Antal utca és Petőfi utca közötti szakasza) Belügyminiszteri pályázatból 65% támogatás)

-Árpád utca (Belügyminiszteri pályázatból 65% támogatás)

-Déri sétány

-Zombor utca

-Petőfi – sziget Május 1. sétány (Kalandpark sarkától a teniszpályákig)

hozzászólok