Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Mikor október közepén kedvenc sorozatunk, az ilyen lett XY bajai utca legutóbbi epizódját közzétettük, amely elsősorban a Viza utca lakosságának szolgáltatott örömöt egyik közismert fideszes fórumozónk megjegyezte, kíváncsi lenne az előző érában ugyan hány hasonló örömhírről tudtunk beszámolni.

Erről nekünk a Brian élete című film legendás jelenete jutott eszünkbe, mikor is a júdeai lázadók vezetője azt kérdezte híveitől, ugyan mit adtak nekik a megszálló rómaiak? Legnagyobb meglepetésére azonban még hű követői is elkezdték sorolni a fontosabbnál fontosabb dolgokat: vízvezeték, csatornázás, közbiztonság, utak, öntözés, gyógyászat, oktatás, bor, népfürdők. És ha ez nem lett volna még elég, a legfontosabb, hogy békét hoztak a forrongó tartományba – jött a legutolsó hozzászólás, amit aztán demagógnak nevezett a vezér.

Bár a Nyirati – éra teljesítménye nem olyan forradalmi (nem is lehetett), mint amit a rómaiak tettek a közel – keleti provinciában, de útépítés terén kétségtelen, hogy próbáltak enyhíteni a város hiányosságain. Persze nem annyit amennyit kellett volna, de ezt egyik korábbi önkormányzat sem mondhatja el magáról akármilyen színezetű is volt. A szándék általában minden vezetésben megvan, azonban az anyagi források nyilván mindig korlátokat szabnak. Most is, hiszen 2025-ben a Viza utca Keszeg utca és Bogrács utca közötti szakasza mellett csak a Rigó utca elkészültéről számolhattunk be az év elején.

De térjünk vissza a konkrét kérdésre: milyen utak épültek Baján 2019. októbere, és 2024. októbere között Baján?
2019. novemberében készült el a Petőfi – szigeten az evezősház előtti, és a Sporthorgász Szövetség épülete és az evezősház közötti útszakasz, de nyilván ezek a munkák még Fercsák Róbert polgármester ciklusában kezdődtek meg.

Nézzük inkább a további éveket!
2020
–Szent László utca végének felújítása (ez borzasztó rossz volt előtte sokáig)
–Róka utca második üteme (Szőlő utca Róka köz között)
–Oltványi utca felújítása (Belügyminisztériumi pályázati pénzből)
–Dózsa György út szentistváni szakaszának felújítása (pályázati pénzből, igazából kerékpárútfejlesztésnek beállítva)

2021
-Kodály utca 1 – 12 felújítása (Belügyminisztériumi pályázati pénzből)
–Bodorka köz (Baja Vagyon Zrt. jóvoltából)

2022.
–Ipari park útjának rákötése az elkerülő útra
-Jelky András utca Borz és Fehér utca közötti szakasza

2023.
–Síp utca Szent László utca és Sóház utca közötti szakasza
-Dr. Pósta Sándor utca(lakossági összefogásból)
Külterületi utak pályázat segítségével:

2024
–Téglás utca Csík és Székely utca közötti szakasza
-Kálmán király utca felújítása
-Jelky András utca Csokonai és Szent – Györgyi Albert utca közötti szakasza
–Csík utca Mária és Mártonszállási út közötti szakasza (elkészülte átlógott az új ciklusba)
–Madách utca Flórián utca és Határ utca közötti szakasza (elkészülte átlógott az új ciklusba)

Tehát megválaszolva a kérdést: elkészült a Tavasz utca, a Malom utca, a Kárpát utca, a Pandúr utca, Halász utca, Bodorka köz, Madách utca egy szakasza, Síp utca egy szakasza, Vöröskeresztéri út, Csík utca egy szakasza, felújították a Szent László utca végét, a Kálmán király utcát, külterületi utak épültek, Téglás utca egy szakasza, Jelky András utca két részletben, Dózsa György utca szentistváni szakaszának felújítása, Oltványi utca felújítása, Kodály utca egy részének felújítása, lakossági összefogásból a Dr. Pósta Sándor utca és elnézést ha még valamit kihagytam.
Persze egyszerűbb azt mondani, hogy nem sok minden.

Ennek ellenére még rengeteg bajai utca vár szilárd burkolatra, vagy felújításra. Sok sikert kívánunk hozzá a jelenlegi és a jövőbeli önkormányzatoknak, és mindig örömmel fogunk tudósítani egy – egy részsikerről.