Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
Egyik olvasónk jelezte múlt heti posztunk alatt közösségi oldalunkon, hogy a Nagy István utca folytatása, mely már Tanya IV. kerület olyan előre haladott az útépítés, hogy az aszfaltot is leterítették. Ma sikerült arra járnunk, és megállapíthattuk, hogy helytálló volt az olvasói információ.
Illetve annyi kiegészítést kell tennünk, hogy bár a Pallér KFT.-től már le van aszfaltozva kifelé egy kb. 200 méteres rész, utána 50 méter nincs, a tanyáknál azonban már ismét új aszfalton gurulhatunk.
Mint korábban írtunk róla, a város három külterületi út felújítására pályázott és nyert több mint 255 millió forintot. Ezek közül az egyik a Nagy István utca folytatása, de dolgoznak már a Livodában (a Pokorny utca folytatása lesz aszfaltos) a sínen túl is, és a Herczeg Ferenc utcában is, mely a Platánfa utca Kisállomás utcán túli folytatása.