2024. December 18. Auguszta

Közélet

Ilyen lett a Téglás utca

Antal Tibor | 2024. December 16. 17:35:09 | Utolsó frissítés: 2 napja

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Júliusban a Halfőző Fesztivál után – vagy ahogy egy konkurens portál szeretett korábban gyakran így fogalmazni: még az előző önkormányzat idejében – kezdték el Bajaszentistvánon a Téglás utca felújítását a Csík utca és a Székely utca közötti szakaszon.

Az előzetes tervek szerint december 10-re kellett volna elkészülnie, viszont pár héttel korábban végzett a kivitelező Bajai Kommunális Nonprofit Kft. csapata. A munkák során szegélyeztek, beton útalapot építettek, és utána aszfaltoztak. Mint a fenti képen is látszik egyirányú lett az utca, a Csík utca felől csak kerékpárral lehet behajtani.

További jó hír a bajaszentistvániaknak, hogy ezzel egyidőben elkészült a Csík utca Mária utca és Mártonszállási út közötti szakasza is. Persze ezzel együtt is még maradt még bőven felújítandó földesút Bajaszentistvánon is, de a nemrég városunkban járt Lázár János közlekedési miniszter ígérete szerint a ciklus végéig ezek szilárd burkolatot fognak kapni, akárcsak a többi hasonló utca a városban, mivel megyei jogú városokban nem lehetnek földesutak. Várjuk a megvalósítást, és be fogunk számolni minden egyes részsikerről.

A maroknyi Székely utca is porlik, mint a szikla.