Kékfény

A rendőrség és mentőhelikopter is a hídnál volt.

Utasa súlyos sérülést szenvedett.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelynek gyanúsítottja előbb zsarolással, majd rablással szerzett pénzt egy érsekhalmi nőtől.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát.

A környék két településén létesültek információs pontok.

Egy 69 éves bogyiszlói asszony ellen indítottak büntetőeljárást a rendőrök közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Bátyán két, egymással rokonságban álló család tagjai vesztek össze, ám a vita verekedéssé fajult, mely során többen botokkal, kövekkel támadtak a sértettekre.

Ráadásul fényes nappal az 51-esen.

Afgán férfiakat tartóztattak fel a rendőrök Felsőszentivánnál.