2024. 6. Frida, Ivett

Sport

Holczer Csaba átigazolt

Antal Tibor | 2018. Augusztus 23. 07:51:48 | Utolsó frissítés: 6 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

Hetek óta téma a Bajaszentistváni SK szereplése a megyei II. osztály déli csoportjában. Az első fordulóban ugyanis hazai pályán nem tudtak kiállni a Géderlak ellen (0 – 3-al abszolválta a szövetség a találkozót), majd a második meccsen is csak úgy voltak meg 11-en Szeremlén, hogy a sérült kapus Székely Csaba odaállt mezőnyjátékosként a kezdéshez, majd egy perc múlva leballagott. Erre azért volt szükség, hogy ne kapjon a gárda pontlevonást azért, mert nem tudott teljes létszámban kiállni. Így a Szentetyien végig emberhátrányban csere nélkül küzdött a nagy melegben, és végül tisztesen helyt állva 9 – 2-re kaptak ki. Azonban mint kiderült azóta még nehezebb helyzetbe kerültek, hiszen csatáruk Holczer Csaba aláírta nagybaracskai Híd SC-hez.

 

Holczer Csaba még egy szentistváni gól után

 

Csaba tavaly élete legeredményesebb szezonját produkálta, hiszen 44 gólt szerezve gólkirálya lett a Megyei III. osztály déli csoportjának, nagyban hozzásegítve ezzel az alakulatot a bajnoki címhez. Sokan bizonyára legyintenek, hogy ez csak a III. osztály volt, de azoknak megemlítenénk, hogy az “ezüstcipőst” is 15 találattal előzte meg a szentistváni gólvágó. Éppen ezért is meglepő az átigazolás, így utána is jártunk az okoknak.

 

 

– Mivel kérdéses volt,hogy lesz e csapat vagy nem,fogyatkoztak az emberek, és így a bizonytalanságban nem akartam maradni. Hogy miért a Híd SC? Megkeresett egy pár csapat, és ők adták a legkedvezőbb ajánlatot. Bízok benne, hogy őket is tudom segíteni egy pár góllal. Csak jövő héten fogok  játszani,  mert augusztus 26.-i dátummal írták alá az átigazolási lapot. Addig pályára léphetnék még Szentistvánon, de utazás miatt nem leszek itthon. – nyilatkozta Holczer Csaba a Sugóparti Híreknek.

 

A Híd SC szintén a megyei II. osztály déli csoportjában szerepel,  és jelenleg 2 vereséggel az utolsó helyen tanyázik. Épp a Bajaszentistván előzi meg a tabellán jobb gólarányának köszönhetően.

 

 


hozzászólok