2024. 20. Konrád, Tivadar

Sport

Nem állt ki a Bajaszentistván

Antal Tibor | 2018. Augusztus 12. 11:34:55 | Utolsó frissítés: 6 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

Szombaton kezdte volna a meg hazai pályán  a frissen feljutott Bajaszentistváni SK labdarúgó csapata a megyei II. osztályú bajnokság déli csoportjának küzdelmeit. Az ellenfél a tavalyi ezüstérmes Géderlak lett volna, a találkozó azonban elmaradt, mivel a szentistvániak nem tudtak megfelelő létszámban kiállni.

 

– Már csütörtökön tudtuk, hogy nem leszünk meg amit jeleztünk a szövetség és a Géderlak felé is, így nem kellett nekik  és a játékvezetőknek sem elutazniuk Bajára. Szerettünk volna halasztani, de ezt 2 nappal a mérkőzés előtt már nem lehet. Jövő héten szombaton a Szeremével játszunk idegenben, reményeim szerint addigra már meg lesz a megfelelő létszám. – nyilatkozta Szólik Gábor edző a Sugóparti Híreknek.

 

Az elmaradt mérkőzés 3 pontját természetesen a Géderlak kapja 3 – 0-ás gólaránnyal. Hogy emellett levonnak-e 1 pontot a Szentistvántól, vagy csak figyelmeztetik az egyesületet, ez a szövetség döntésétől függ. Mint a héten beszámoltunk róla, a szentistváni csapat sorsa bizonytalan, a Moóri József által vezetett elnökség le is mondott.

 

Szombati eredmények:

 

Híd SC – Borota 0 – 8

Kunbaja – Nemesnádudvar 3 – 2


hozzászólok