2024. 6. Frida, Ivett

Sport

A bajai lányok csodálatosak!

www.judoinfo.hu | 2017. November 26. 21:34:22 | Utolsó frissítés: 6 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

Vasárnap Zalaegerszegen rendezték meg a judosok idei felnőtt csapatbajnokságot, amelyen a férfianál a fővárosi BHSE csapata „öt szűk esztendő” után szerezte vissza a bajnoki elsőséget, míg a nőknél a Mogyi-Bajai Judo Club sorozatban már a harmadik csapatbajnoki aranyéremnél tart!

 

Fotók: Bajai Judo Club facebook oldala

 

Ebben az évben huszonnyolc csapat részvételével rendezték meg a csapatbajnokságot, s a rendező Zalaegerszegi Judo SE ezúttal is remek házigazdának bizonyult.

 

Az első osztályban a férfiaknál hat csapat csatázott az aranyért, s végül – szoros csatában – a BHSE sora szerezte meg az aranyat. A finálé első meccsén a bajai színekben induló Szabó Csaba ipponnal győte le riválisát, ám a következő párosban Takács Márton egyenlített. A Honvéd részéről Pál Gyula ipponnal fordított, majd Beviz Barnabás vazaris előnybe került Köller Milánnal szemben, de előnyét nem tudta megőrizni – a harmadik intéssel járó leléptetés azt jelentette, hogy a sorsdöntő nehézsúlyú összecsapás előtt minden tekintetben egyenlő volt az állás. A finálé utolsó meccse aztán kevesebb izgalmat tartogatott, a sérülése után visszatérő Fogasy Gergő fojtással csikarta ki az aranyérmet. Ez a huszonkettedik felnőtt férfi csb-arany a BHSE történetében, az „örökrangsorban” az UTE a második tizenhat, a Bp. Spartacus pedig a harmadik, tizenhárom elsőséggel.

 

A dobogó második fokán a bajai fiúk

 

A hölgyeknél körmérkőzéses rendszerben dőlt el az elsőség sorsa, de a Mogyi-Bajai JC és a Szatymaz összecsapása ebben az évben is döntővel ért fel, s végül 3–2 arányú győzelemmel került ismét – sorozatban harmadszor – a bajaiak nyakába a csapatbajnoki aranyérem. Ráadásul duplázni tudtak, hiszen a másodosztályú nők versenyében is elsők lettek, a férfi ezüsttel együtt pedig igazán remek a bajai mérleg!

 

A zsinórban harmadszor bajnok női csapatunk

 

„A férfi döntő igazából Martin meccsén ment el, pedig kézben volt a párharc, egy kis figyelmetlenségen múlott – értékelt Radics Attila, a bajaiak mestere. – Nagy dolog lett volna, ha a három csapatunkból mindhárom bajnoki címet szerzett volna, de azért nagyon elégedettek vagyunk így is!”

 

 

Csapatbajnokság, Zalaegerszeg

I. OSZTÁLY

FÉRFIAK
1. BHSE (Gorjánácz Zsolt, Takács Márton, Török Roland, Pál Gyula, Beviz Barnabás, Fogasy Gergő, edző: Toncs Péter, Neu Gábor)
2. Mogyi-Bajai JC (Szabó Csaba, Végvári Martin, Csikós László, Perger Dávid, Köller Milán, Szabó Gábor, Szigetvári Szilárd)
3. Kaposvári JK
3. UTE
5. Ceglédi VSE
5. Szatymaz

 


Az ezüstérmes fiú csapat


NŐK
1. Mogyi-Bajai JC (Knetig Emőke, Balogh Daniella, Cservenák Anna, Csete Margit, Szigetvári Mercédesz, edző: Hammer Erik és Radics Attila)

2. Szatymaz (Kopasz Fanni, Godó Lívia, Viktoria Majorosová, Jovana Obradovic, Balogh Sára, Szádeczky-Kardos Kinga, Nagy Kitti)
3. UTE
4. Békés Megyei Kano JSE

II. OSZTÁLY

FÉRFIAK
1. Budafoki KE
2. Zalaegerszegi Judo SE
3. OLC-Trans Gemenc JK
3. Vincze JC Zirc
5. Pécsi KSE
5. Kőrös JSE

NŐK
1. Mogyi-Bajai JC

2. Pécsi KSE
3. Pécsi VSK
3. Pápa JSE
5. Magyar Judomesterek Clubja
5. Kőrös JSE

 


A másod osztályú bajnokságot megnyert női csapat


III. OSZTÁLY

FÉRFIAK
1. Krizsán SE
2. OLC-Trans Gemenc JK
3. UTE
3. Pécsi VSK
5. Pécsi KSE
5. Somogyszob

 

 

CSAPATBAJNOKOK AZ I. OSZTÁLYBAN

1953, Budapest. Férfiak: Bp. Dózsa
1954, Budapest. Férfiak: Bp. Dózsa
1955, Budapest. Férfiak: Bp. Dózsa
1956, Budapest. Férfiak: Bp. Dózsa
1957, Budapest. Férfiak: Újpesti Dózsa
1958, Budapest. Férfiak: Újpesti Dózsa
1959, Budapest. Férfiak: Újpesti Dózsa
1960, Budapest. Férfiak: Újpesti Dózsa
1961, Budapest. Férfiak: Újpesti Dózsa
1962, Budapest. Férfiak: Újpesti Dózsa
1963, Budapest. Férfiak: Újpesti Dózsa
1964, Budapest. Férfiak: MTK
1965, Budapest. Férfiak: MTK
1966, Budapest. Férfiak: Bp. Spartacus
1967, Budapest. Férfiak: Bp. Spartacus
1968, Budapest. Férfiak: Bp. Spartacus
1969, Budapest. Férfiak: Bp. Spartacus
1970, Budapest. Férfiak: Bp. Spartacus
1971, Budapest. Férfiak: Kecskeméti Dózsa
1972, Budapest. Férfiak: BHSE
1973, Budapest. Férfiak: Bp. Spartacus
1974, Budapest. Férfiak: BHSE
1975, Budapest. Férfiak: Bp. Spartacus
1976, Budapest. Férfiak: Bp. Spartacus
1977, Kecskemét. Férfiak: BHSE
1978, Kecskemét. Férfiak: BHSE
1979, Budapest. Férfiak: Bp. Spartacus
1980, Budapest. Férfiak: BHSE
1981, Budapest. Férfiak: BHSE
1982, Kecskemét. Férfiak: Újpesti Dózsa
1983, Budapest. Férfiak: Bp. Spartacus
1984, Budapest. Férfiak: Kecskeméti SC
1985, Budapest. Férfiak: Kecskeméti SC
1986, Budapest. Férfiak: BHSE
1987, Budapest. Férfiak: BHSE
1988, Budapest. Férfiak: Bp. Spartacus. Nők: Debreceni Dózsa
1989, Budapest. Férfiak: Újpesti Dózsa. Nők: Debreceni Dózsa
1990, Budapest. Férfiak: BHSE. Nők: Bp. Spartacus
1991, Budapest. Férfiak: Bp. Spartacus. Nők: BHSE
1992, Budapest. Férfiak: BHSE. Nők: BHSE
1993, Debrecen. Férfiak: Bp. Spartacus. Nők: Bp. Spartacus
1994, Budapest. Férfiak: Debreceni Dózsa. Nők: Debreceni SI
1995, Budapest. Férfiak: Miskolci VSC. Nők: Debreceni SI
1996, Miskolc. Férfiak: 
BHSE. Nők: BHSE
1997, Budapest. Férfiak: UTE. Nők: BHSE
1998, Budapest. Férfiak: UTE. Nők: BHSE
1999, Budapest. Férfiak: BHSE. Nők: BHSE
2000, Budapest. Férfiak: Szegedi VSE. Nők: BHSE
2001, Budapest. Férfiak: BHSE. Nők: UTE
2002, Budapest. Férfiak: BHSE. Nők: UTE
2003, Budapest. Férfiak: BHSE. Nők: UTE
2004, Szombathely. Férfiak: BHSE. Nők: UTE
2005, Budapest. Férfiak: BHSE. Nők: Herman Ottó DSE
2006, Szeged. Férfiak: Kecskeméti JC. Budapest. Nők: Leányvár SE
2007, Szombathely. Férfiak: BHSE. Nők: KSI SE
2008, Budapest. Férfiak: Atomerőmű SE. Nők: KSI SE
2009, Győrszentiván. Férfiak: UTE. Nők: Leányvár-Egerág
2010, Budapest. Férfiak: 
BHSE. Nők: Margitszigeti AC
2011, Budapest. Férfiak:
 BHSE. Nők: Leányvár SE
2012, Budapest. Férfiak: BHSE. Nők: Leányvár SE
2013, Budapest. Férfiak: Atomerőmű SE. Nők: Ippon Judo Tatabánya
2014, Kecskemét. Férfiak: KSI SE. Nők: BHSE
2015, Kecskemét. Férfiak: KSI SE. Nők: Mogyi-Bajai JC
2016, Zalaegerszeg. Férfiak: Atomerőmű SE. Nők: Mogyi-Bajai JC
2017, Zalaegerszeg. Férfiak: 
BHSE. Nők: Mogyi-Bajai JC

 

 

 

hozzászólok