2024. 18. Andrea, Ilma

Magazin

Végeláthatatlan tevékenység

Antal Tibor | 2019. Október 05. 14:29:51 | Utolsó frissítés: 5 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

Mai termés

 

Sokadjára szervezett önkéntes szemétszedést – azaz szemétfogócskát Bátori Magdi néni a Gyakorló iskola korábbi közismert testnevelő tanára, aki ma már tevékeny nyugdíjas éveit tölti. A vendégek ezűttal a Bajai Református Közösség tagjai voltak Füzesi Nóra vezetésével, de persze ott volt a szokásos B – Közép is. A helyszín pedig ezúttal is a Bokodi út 65 km.  kövének szomszédságában lévő erdő volt, ami igazi kánaán a lelkes szemétszedőknek.

 

 

– Végeláthatalan ez a mi tevékenységünk, mert ezen a helyszínen most már negyedik alkalommal vagyunk, és azt tapasztaljuk, hogy ide folyamatosan hozzák a szemetet. Két hete még csak rengeteg autóalkatrész volt, most viszont már akkora tv-k is találtunk a gyerekekkel amiket meg sem bírtunk moccantani. – nyilatkozta Bátori Magdolna az elvégzett munka után, majd természetesen minden résztvevő gyermek ajándékot kapott, és aki rendszeresen jár közülük az később egy kiránduláson is részt vehet majd.

 

Egy lelet a sok közül

 

A műszak végén egyébként leverték a szokásos táblát, mely arról informálja az arra járókat, hogy a területet bajai gyerekek tisztították meg. Az előző három egyébként már nincs a helyszínen. Azokat elvitte valaki.

 

 


hozzászólok