Nagy buli volt Szeremlén
Augusztus 21-én pénteken rendezték meg a Falunap keretén belül Szeremlén az első halfőző versenyt a helyi sportpálya melletti szakaszon....
Strandfigyelő: Siklóson jártunk
Az idei évben még nem jelentkezett Strandfigyelő című sorozatunk, melyben a környező, Bajáról belátható fürdőhelyeket szoktuk értékelni. Az ünnepek...
Egy üde színfolt
Alvégen augusztus eleje óta egy új művészeti alkotás díszíti a Bajai Egyesített Bölcsődék 3. számú Bölcsődéjének előkertjét. A fémből...
BeerBQ Vaskúton?
Mikor kiderült, hogy augusztus 15-e után sem lehet 500 főnél nagyobb zenés – táncos rendezvényeket tartani sorra mondták le...
Pénteken homokvárépítő verseny a Sugón
Augusztus 14-én pénteken 16.30-tól Családi Homokvárépítő Versenyt rendezünk a Sugón, a “Vízügyi Főiskola” előtti részen, a strand legszélén ahová...
Csátaljaiak kiállítása
Augusztus 11-én kedden nyílt kiállítás csátaljai és elszármazott alkotók műveiből a helyi kultúrházban. Szanyiné Katalin megnyitójában ismertette, bemutatta a...
Cirkusz karantén után
Túl vagyunk a karantén utáni első cirkuszi élményeken, hiszen az az elmúlt hét második felében az Eötvös Suzy által...
Bemutatkozott az Arbeit Sektor
Egy érdekes kezdeményezés vette ma kezdetét a Sugó – parton a csúszka pálya melletti napozóstégen, amit általában kerékpártárolónak szoktak...
Csajok a csúcson
Július 10-én este hatalmas érdeklődés övezte az idei VÁROSHÁZI ESTÉK első rendezvényét. A Bajai Fiatalok Színháza női szólistáinak CSAK...
Drágult a szekszárdi élményfürdő
Emelkedtek a jegyárak a bajaiak által is kedvelt Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdőben, melyről strandfigyelő című sorozatunkban tavaly már...