2019. augusztus 23. Bence

Magazin

Jampik a Gyakorlóban

Antal Tibor | 2019. február 23. 23:13:06 | Utolsó frissítés: 6 hónapja

 

 

Szombaton tartotta Alapítványi Bálját a Bajai Eötvös József Általános Iskola az intézmény tornacsarnokjában, ami ezúttal a 60-as 70-es évek "Jampi" világát idézte. Ennek keretében sokan korhű ruhákba öltöztek, és a Bácskai Sláger Band is ennek megfelelően húzta a talpalávalót. Arról. hogy a buli előtt - után a résztvevők a Chevroletben agyba - főbe nyomták a dudát, nincs információnk, de nem kizárt hogy így volt.

 

 

Az est Radnóti Miklós igazgató beszédével kezdődött, akitől megtudhattuk, hogy a tavalyi bál 900 ezer forint bevételt hozott, melyet az ósükösdi Gödör tanya felújítására fognak fordítani, amihez ennél azért még sokkal több forrás kell. Majd vidám pillanatok következtek, hiszen a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is remek  műsorral készült a tanári kar. Több táncprodukciót is láthattunk, melyben a sámánisztikus örömtánctól kezdve a rap-ig sok mindent felvonultattak.

 

Videó:

 

 

 

A vastaps persze nem maradhatott el. A bál batyus jellegű volt, és az estet tombolasorsolás is színesítette, melyre több, mint 200 nyereményt ajánlottak fel. Ennek bevételét is az iskola tanyájának felújítására fogják fordítani.

 

Elvis él!

 

Facebook galériánk: itt

 

 

 



Hozzászólok!

Facebook Google +
0
komment