Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Camus a múlt század egzisztencialista gondolkodója, Sziszüphosz mítosza című művében a következőt írja: „Ha meg tudjuk ítélni, hogy érdemes-e leélni az életet, akkor választ is adtunk a filozófia alapkérdésére.”

A görög mitológiában az istenek azzal büntették Sziszüphoszt, hogy folyamatosan egy követ kellett egy hegyre felgörgetnie, de amikor felért a tetőre, a kő mindig legurult. A szenvedő ember egy életen át küzd a fáradságos munka értelmetlenségével. Az író „abszurd életérzése” vélhetően tőlünk sem idegen. Az emberlét talán legnagyobb nyomorúsága, amikor beleütközik a hiábavalóságba.

            E bevezetés után lássuk Márk evangélista feltámadás történetének egy rövid részletét: „A hét első napján, korán reggel, napkeltekor elmentek a sírbolthoz, és így beszélgettek egymás között: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?”

Jézus női tanítványai, akik nagypénteken látták az Úr szenvedését és halálát, bizonyosan beleütköztek a halálos értelmetlenségbe. Fájdalmuknál, csak a szeretetük volt erősebb, ami a páska ünnepet követő napon, a szívük szerint vitte őket Jézus sírjához. De útközben marad a hiábavalóság tanácstalansága: ”…Ki hengeríti el nekünk a követ…?”

            Húsvét hajnalának bennünket is megérintő kérdése: az életem terhét, a megkötözöttségeimet, a hiábavalóság érzetét ki veszi el a lelkemről?

            A feltámadás titka és csodája abban áll, amit akkor és ott az asszonyok átéltek. A kő a sír szájáról elhengerítetett. Az ismeretlen kéz, amit nyugodtan nevezhetünk az Isten szeretetének, az élet útjából elvette a követ. A feltámadás az Isten szeretetének diadala a bűn és a halál fölött. A megterhelt, hiábavalóságokat görgető élet szabadulása, az Istennel, a Feltámadottal történő találkozásban adatik.

Érdemes leélni az életet? Feltétlen. Különösen úgy, hogy engedjük, hogy a terheinktől megszabadító kéz munkálkodjon az életünkben.

Baja, 2019. április 21.