2020. Október 30. Alfonz

Magazin

A tegnapi este margójára

Ottmár Attila | 2020. Szeptember 19. 06:19:37 | Utolsó frissítés: 1 hónapja

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Fotók:Ottmár Attila

A tegnapi este margójára…

Kora reggel van, de bennem még most is ott lüktet az a hihetetlen zenei élmény, amelyet tegnap este sok-sok emberrel átélhettem a Bácskai Kultúrpalotában. Pedig már oly sokszor hallottam őket… Pedig kicsit félve futottunk neki az estének, mert hiszen jaj, járvány van, jaj, maszkot kell viselni… Hányan fognak eljönni?… Mennyire nyomja rá a bélyegét az aktuális lelkiállapotunk az önfeledt kikapcsolódásra és a zene befogadására?

…Aztán megjelent a színpadon ez az öt ember, s nekem az első pillanatban elfújták minden kérdőjelemet. És megkezdődött a csoda… Azt hiszem, bátran mondhatom: öt világklasszis játszott a hálás és “kiéhezett” közönségnek! Mert ahogyan ők zenélnek, arra ez a legmegfelelőbb szó! Három elképesztően virtuóz jazz zenész (Sárik Péter – zongora, Fonay Tibor – bőgő, Gálfi Attila – dob), és két csodálatos énekes (Falusi Mariann, Berki Tamás). Ültem ott a kis maszkomban, és arra gondoltam, hogy a franc egye meg ezt a rohadt vírust meg a körülötte való egész mindenséget – mert ilyen lélekemelő, léleksimogató, katartikus, és egyébként bátran állítom: GYÓGYÍTÓ élményektől fosztja meg az embereket!!! Mert ilyen művészi élmények nélkül lehet ugyan lehet élni – de nem érdemes. Éreztem a közönség energiáiból, mennyire szükségük volt már egy ilyen estére, s magam is – színpadi ember lévén – éreztem a fellépők energiáiból, hogy mennyire szükségük van nekik is erre! A személyes találkozásra a nézőkkel, mert próbálkozhatnak ők mindenféle online hókuszpókusszal, meg garázskoncertekkel, de ezt semmi sem pótolhatja. Szinte kézzel tapintható volt az a semmihez sem hasonlítható vibrálás, ami a színpad és a nézőtér között rezgett, ahogyan a közönség (még így, maszkokon keresztül is) együtt lélegzett a művészekkel, akik pedig példás alázattal zenéltek – együtt egymással és együtt a közönséggel!Az pedig már csak ráadás volt, hogy végtelen büszkeséget éreztem, amikor Mojzesné Terray Orsolya is színpadra lépett, és együtt énekelt a Sárik Péter Trióval!

Így hozza össze a művészet az embereket, így nem ismer határokat az alkotás, a zenélés, a szakma szeretete – s így 6 év után, amióta megismertük Sárik Pétert, úgy érzem, bátran mondhatom -, a barátság! Történjen hát bármi a jövőben, én azt kívánom magunknak, hogy ne hagyjuk megfosztani lelkünket az ilyen élményektől, keressük a lehetőségeket, mert ez KELL NEKÜNK!!

Én abban biztos vagyok, hogy ezek a művészek nem utoljára jártak városunkban! Mariann, Tamás, Péter, Tibi, Attila: VÉGTELEN HÁLA ÉS KÖSZÖNET! BAJA VISSZAVÁR BENNETEKET (arra a bizonyos “maszkégető bulira”)!

Ottmár Attila

hozzászólok