2020. 3. Buda, Richárd

Kékfény

Tegnap délután számoltunk be arról, hogy egy férfit megkéseltek Baján a Petőfi- szigetben aki később a szállítás közben belehalt sérüléseibe. Ma rövid, de annál meglepőbb tájékoztatást kaptunk a Bács-kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Ma délután rendőrök lepték el a szigetet, a bejáratnál és az új hídnál is több egyenruhást láttunk.

Bővült a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság gépjárműparkja. A Rendőr-főkapitányság udvarán 2015. március 19-én Dávid Károly rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos megyei rendőrfőkapitány adta át az új gépjárműveket.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe három férfit.

A vasúti forgalom szünetel, az utasokat autóbusszal szállítják tovább.

Lopás és sikkasztás miatt indult büntetőeljárás azzal az öt férfival szemben, akik a megalapozott gyanú szerint gázolajat, mákot, vegyszert és takarmányt loptak el a munkahelyükről.

Baján az elmúlt időszakban tapasztalható volt, hogy a város területén, jellemzően a belvárosban a kerékpárosok több esetben az egyirányú forgalmú úton a járműforgalommal szemben haladnak, ezzel veszélyeztetve önmaguk és a közlekedés többi résztvevőinek testi épségét.

Az elmúlt 24 óra eseményei a megyéből: betörés egy pincébe, akácfalopás és járművezetéstől eltiltás.

A vállalkozó ellen költségvetési csalás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt folyik eljárás.

11.
Március

Ráomlott a föld

Egy bajai férfi munkavégzés közben életét vesztette.