2020. 3. Buda, Richárd

Sport

Új teremben a pingpongosok

Antal Tibor | 2020. Feburár 27. 07:36:06 | Utolsó frissítés: 1 hónapja

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Az új teremben egyszerre 5 asztalon lehet játszani

November óta új teremben edzhetnek a Bajai Asztalitenisz SE versenyzői. A Szentháromság téri pincéből ugyanis a Jelky András utca 6 szám alá költöztek, az egykori 5. kerületi pártházba, ami a Kiscsávolyi templom előkertje mögött található.

Az egykori pártházban most nagy a mozgalmi élet

Mint Bánóczky László edzőtől megtudhattuk, a létesítményt az egyháztól bérlik. Az együttműködés annak köszönhetően is jött létre, hogy Szakács Tibor plébános hajdanán maga is asztaliteniszezett, így örömmel vette a megkeresést. A felújítást és az új asztalok beszerzését pedig szponzori támogatásoknak köszönhetően sikerült megvalósítaniuk.

Kertész Kristóf diákolimpiát nyert

Bár kevesen tudnak róla, de a bajai pingpongosok nagyon jó eredményeket hoztak az utóbbi időkben. A középiskolásoknál Kertész Kristóf diákolimpiát nyert Karcagon, az alsó tagozatosok között a 9 éves Szabó Lénárd pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel az igazolt versenyzők nagyon erős kategóriájában. Az ő nevéhez fűződik a legnagyobb eredmény is, ugyanis egy nagy nemzetközi versenyen a 64-es táblán elindulva 5. helyezést ért el. Frank Sánta Erik a tavalyi évben lett bronzérmes az igazoltak diákolimpiáján , és előkelő helyen szerepel az u13-asok ranglistáján.

Szabó Lénárd a korosztályos válogatottban is kerettag

Emellett a klub versenyzői részt vesznek az NB II-es és a megyei csapatbajnokság különböző osztályaiban is.

Fiúkat és lányokat is várják

Ha a képek, eredmények láttán esetleg valaki kedvet kapott a pingpongozásra, az minden hétköznap délután 3-tól 5-ig jelentkezhet Bánóczky Lászlónál az edzőteremben, vagy a 0620356-4670-es telefonszámon. A gyerekeket (fiúkat és lányokat egyaránt) 6 éves kortól várják. Az sem baj, ha valaki előtte egyáltalán nem fogott ütőt kezébe, sőt ez akár előny is lehet hiszen így biztos nem alakult ki rossz kéztartása.

Az edzéseket Bánóczky László edző vezeti

De nemcsak fiatalokat várnak. 17 óra után van lehetőség az idősebb korosztályoknak is hobby szinten játszani.

hozzászólok