2024. 18. Andrea, Ilma

Sport

Megjárták Afrikát

Antal Tibor | 2024. Feburár 18. 19:40:24 | Utolsó frissítés: 2 hónapja

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

A bajai csapat átkelt az Atlasz – hegységen is

Heteken keresztül lehetett nyomon követni három bajai fiatalember: Szabó László, Hornung András és Farkas Zsolt történetét közösségi oldalunkon, akik beneveztek a a 2 évente megrendezendő Budapest – Bamako Rallyra, melynek keretében több ezer kilométert megtéve jutottak el a magyar fővárostól Sierra Leonéig. Közben Genovából 52 óra alatt átkompoltak a a Földközi – tengeren és a marokkói Tangerban szálltak partra. Az út során sok – sok kalandon mentek keresztül, és olyan világot láttak, amit mi innen Európából el sem tudunk képzelni. Ezekről kérdeztük a hármast mai beszélgetésünk során.

Aki el tudja olvasni szóljon!
  • Mindenkinél máshogy jött az indíttatás, hogy részt vegyen a túrán. Én gyermekkoromban jártam egyszer Afrikában keresztapámnál, és pont akkor volt a Párizs – Dakar Rally ami elvarázsolt. A Budapest – Bamako Rally története 2005-ig nyúlik vissza, és már akkor gondoltam rá, hogy egyszer jó lenne részt venni rajta. Tavaly év elején Andrásnak sikerült benevezni a csapatot. Akkor még Farkas Dávid is a Team tagja volt, de ő kiszállt decemberben. – kezdte mondanivalóját Szabó László. Limitált a létszám, egy turnusban maximum 300 autóst fogadnak, meg volt kb. 20 – 25 motoros is.
Keleti kényelem a sivatagban

A jelentkezés után folyamatosan kaptuk az információkat a szervezőktől milyen előkészületeket kell megtennünk. Például voltak kötelező oltások, illetve erősen ajánlottak is emellett. Az érdeklődésre jellemző, hogy egy nap alatt betelt a regisztráció, és mikor újranyitották a felületet a következő turnusnak ami most indult, megint elkapkodták a helyeket. Már így is nehezen volt kezelhető a létszám a szervezőknek. A mezőny jó kétharmada magyar volt, a többiek külföldi csapatok.

Éjszakai szekértábor egy baráti csapattal

Négy kategóriában lehet nevezni a versenyre. Van a spirit ahol mindenki a lehető legröhejesebb járművel igyekszik rajthoz állni. Buszoktól kezdve, limuzinon keresztül a Renault Twingotól a Wartburgig sok mindent láttunk. Ezen kívül van a túra, a 4×4 túra és a verseny kategória. A verseny és a 4×4 túra kategória az ugyanazon az útvonalon megy, a versenyzőknek viszont közben feladatokat is kell megoldania amit pontoznak. Mi a sima túra kategóriában indultunk, de amúgy abszolút van átjárhatóság. Tehát lehet nehezebb, vagy könnyebb útvonalakat is választani kategóriáktól függetlenül.

Egy sivatagi sztráda Marokkóból

Attól függetlenül, hogy a túra kategóriában indultunk, voltak nagyon nehéz részek. Például Guineában vannak olyan helyek ahol csak egy út vezet, és mindenkinek azon kellett menni ami nem mellékesen rettenetesen rossz minőségű. De mi ugyanúgy bementünk a Szaharába táborozni a sivatagba, csak nyilván nekünk kevesebb volt a dűnés szakasz. Volt egy ajánlott útvonal, de attól el lehetett térni. Sok esetben a legjobb utat javasolták, de olykor elvittek olyan pontokhoz, amit úgy gondolták mindenkinek érdemes látni.

Alapból meg volt beszélve melyik határokon legyen az átkelés, és oda el kellett jutni. Azért is ajánlottak útvonalat a szervezők, mert voltak olyan utak is aminek nem volt vége, vagy olyan patakátkelésre kellett számítani, amihez például a mi autónk nem volt megfelelő. De lehetett kerülni is más átkelők felé, de ilyenkor mindenkinek saját magának kellett vállalnia a kockázatot.

Ilyen egy határátkelő Afrikában
Dolgozik az “egyenruhás” határőr

A célba érkezés után aztán sokakhoz hasonlóan eladtuk az autónkat Sierra Leonéban, de nagyon sokan hazajöttek vele, vagy konténerben hazahozatták. Mi ezzel nem akartunk foglalkozni, ha nem tudtuk volna eladni, akkor is ott hagytuk volna ajándékba. Mi egy négykerék meghajtásos Toyota HI-ACE-vel mentünk amit tudtuk hogy el lehet adni lent, és ez sikerült is körülbelül árában. Voltak szponzoraink a Hambalkó Zárszaküzlet, a BT Express és a Fitohorm hogy csak a nagyobbakat említsem, de a költségek nagyobb részét mi hárman álltuk. Főként a felkészítésben segítettek nagyon sokat, de szerencsénkre Andris a város legjobb autószerelője, így nagyobb gondunk nem is volt a túra során.

Vámolásra várva a határon

A nagyon szimpatikus úriember aki a kocsinkat megvette, valószínű munkásautóként számít rá, mert ami legjobban megtetszett neki, az a tetőcsomagtartó volt. Nem mondanánk, hogy tüzetesen átvizsgálta a kocsit, hiszen be sem ült, csak benyúlt, háromszor elindította a verdát. Ezen kívül a hóláncnak örült nagyon, bár szerintem a mai napig nem tudta értelmezni, vajon mire lehet jó. Egyébként mikor elértünk Marokkóig, kiakadtunk, hogy milyen elmaradott hely, de később megtapasztaltuk, hogy sokkal fejlettebb az Észak – afrikai ország a többi tőle délre elterülőtől.

Így is lehet utazni Afrikában

Mauritánia szerintem sokkolt mindenkit, a szegénység azok az állapotok amik ott vannak az tényleg nagyon durva. Szenegál ehhez képest felüdülés volt, Guineát meg ha soha többet nem látnánk akkor lennénk a legboldogabbak. Sierra Leone megint csak egy pozitív élmény volt szomszédjához képest.

Hús- és hentesáru

Guinea állítólag egy nagyon szép ország, de azért volt a legrosszabb nekünk, mert csak az utakat és a kátyúkat láttuk belőle. Öt óra alatt tettünk meg az országos főúton 26 kilométert, és internetünk sem volt közben, így totál elveszettnek éreztük magunkat. Mauritániában pedig szerintem az egy négyzetméterre eső Mercedesek száma a legmagasabb a Földön. Persze az összes minimum 40 éves, és nincs bennük lámpa, néha beraknak valamit a helyébe.

Szenegáltól és lejjebb a régi francia autók dominálnak. Peugeot, Renault, de 40+os járművek mindenhol. A természeti értékeket valóban szépek voltak, de ahogy mentünk délre nagyon látszott, hogy a gazdaság elkopik, majd hogy egy kicsit újraélénkül. De ami szép lehetne az is csúnya, mert rettenetesen nagy kosz van. Simán eldobják a hulladékot bárhol, még a tengerpart is szemétben úszott. Voltak amúgy olyan részek, ahol még mindig sárkunyhóban laknak, és az írástudatlanság is hatalmas.

Nyilván előzőleg utánanéztünk, hogy képben legyünk, de élőben sokkal rosszabbak voltak a körülmények, mint amire számítottunk. Ezt igazából a fotók sem adják vissza. Rengeteg olyan dolog volt ami mellett teli gázzal csak úgy elhajtottunk, így nem volt idő fényképezésre csak a meghökkenésre, de az összhang beleég az ember fejébe.

Nagymosás

Szenegálban volt egy város, ahol belefutottunk egy dugóba, és ahogy araszoltunk folyamatosan az autók mellett a gyerekek kéregettek: pénzt, ruhát, csokit, akármit. Volt hogy csokit adtunk, és papírral együtt kezdte el enni a gyerek, annyira fogalma nem volt róla mit kapott tőlünk. Ezeket azért nehéz túllépni.

Volt olyan, hogy gyerekek odajöttek iskolai egyenruhába. Adtunk nekik tollakat, erre ott termett rögtön másik ötven lurkó, akik leteperték, és össze – vissza verték őket a tollakért. Úgyhogy nem biztos, hogy ezzel jót tettünk nekik. Egyébként kevés olyan fiatal lányt láttunk, akinek ne lógott volna a hátán egy kisgyerek.

Tollak osztogatása

A bankkártyákat nem nagyon tudtuk használni, de készültünk rá. Eurót és dollárt vitt mindenki, de néha nehézkes volt az átváltás a helyi valutákra, a határoknál valamivel könnyebb. Amúgy mindenki kedves volt, inkább a lehetőséget látták bennünk. Bármi ajándéknak örültek, a megmaradt MNÁMK-s gólyatábori pólóknak is meglett az új gazdája. Több táborban azért így is éjszaka katonák őrizték a biztonságunkat.

Erősödhet az MNÁMK focicsapata is

Az amúgy az út néha kicsit monoton volt. Gondolunk például arra, hogy az útvonaltervező néha csak annyit jelzett, hogy másfél óra múlva balra kell kanyarodnunk, majd 290 kilométer múlva jobbra. Nyugat – Szaharában 1000 kilométeren keresztül nyíl egyenes út vezetett a köves – homokos sivatagon keresztül. Ha már láttunk egy tevét ami át akar menni az úton, már örültünk.

A sivatag hajója

A tempóról annyit, hogy 100 – 110 km-nél gyorsabban Afrikában sehol nem tudtunk menni, de Guineában kb. egy 25-ös átlagra jöttünk csak ki. Öt méterenként ugyanis akkora kátyúk vannak, hogy tényleg egyesbe kell visszarakni, szóval nem olyan, mint az 51-esen tavasszal hanem még attól is sokkal élesebb – mélyebb – rosszabb. De emellett a szamaras kocsikra is figyelni kellett, sőt az ennek ellenére előzgetni próbáló helyi Peugeotokra, és a kiugráló gyerekekre is. De kecskék, szarvasmarhák, tuk – tukok is időnként elállták az utunkat.

Easy Rider öcsém!

A majmok voltak a legmegdöbbentőbbek, de velük csak egyszer találkoztunk. A szarvasmarhák viszont teljesen mindennapos jelenségek voltak, ahogy megállnak az út közepén, és csinálhatunk bármit, akkor sem húzódnak le. Volt hogy a sátortáborban is ott voltak a sátrak között.

A közlekedésről még annyit, hogy ezt a telekocsi mozgalmat amit nálunk próbálnak népszerűsíteni, azt Afrikában nagyon jól megvalósítják, hiszen minden járműbe annyian ülnek be, amennyien lehet, sőt néha többen is.

No Stress

De láttunk olyat, hogy az autó tetején is vittek tevét. Apropó: árultak teveburgert is, de mi nem mertük megkóstolni. Voltak bevállalósabb csapatok is akik minden kifőzdében megálltak (volt is hasmenésük), de mi vízből is csak ásványvizet ittunk, a bicskeiektől meg egyszer kaptunk hazai sört, akik egy jelentősebb mennyiséget hoztak otthonról. Ez jól esett a sivatagban.

Utazó teve

Hogy lesz-e folytatás, azt még nem tudjuk. Kicsit még ülepedni kell a dolgoknak, aztán majd eldöntjük pár év múlva kipróbálunk-e még hasonló kalandokat. Ugyanez a társaság szervez két hetes túrákat Mexikóba ott bérelt autókkal. Az sem hangzik rosszul.

Voltak mélypontjaink, de azt kell mondjuk hogy ez a kaland abszolút megérte. Ajánlani tudjuk mindenkinek aki szereti a vadregényes tájakon való túrázást és van kitartása. Egy jól felkészített autó viszont alapfeltétel, mert máskülönben kevésbé jó élményekkel is hazatérhet az ember, meg hát szerencsére is szükség van. Sok európai embernek kellene látni, hogy ott mi van, hogy egy kicsit magába szálljon. Ha Mauritánia 1, és Svájc a 100 egy skálán, akkor szerint a magyarországi körülmények minimum 80-nak számítanának.

Valahol fekete Afrikában
Mauritániai utcakép

Mivel már egy éve tudtuk hogy jövünk, otthon mindenki készítette fel a családot, de mégis ahogy közeledett az indulás pillanata mindenkit kicsit félve engedtek el, illetve finoman jelezték, hogy nem bánnák hogyha nem mennénk el. De hát nagyon visszakozni már nem lehetett, meg nem is akartunk. András aztán mégis kivált menet közben családi okok miatt, így ő Mauritániából hazarepült.

Első a család

Kereken három hetet voltunk távol. A második héten már kicsit hiányoztak az itthoniak, no meg a hazai ízek is. Csirkepörköltet nokedlivel például sehol sem láttunk, a konzervek amiket vittünk meg nyilván nem adják vissza az életérzést. Finomak a helyi ételek, csak nem az amiket ugye már hosszú évek alatt megszoktunk. Amit személy szerint változtatnánk a túrán, hogy nagyon nagy napi távok voltak, így kevés időnk maradt megnézni a különböző látnivalókat.

Amúgy nagy volt az összetartás, a csapatok segítették egymást. ha valaki elakadt mindjárt megállt valaki, hogy mi a probléma. Nálunk is volt ilyen oda – vissza, de szerencsére nekünk egy defektünk sem akadt, a Wartburgon meg mondjuk kuplungot is cseréltek. A záróbulin összejött egy apróbb verekedés egy magyar és egy szlovák csapat között, de szerencsére mi aznap a medencézést választottuk inkább.

-Én szinte minden nap posztoltam a facebookon, és nagyon meglepett, hogy ennyi ismerősömet érdekli ez a dolog. Olyanok is rám írtak menet közben, akikre nem is gondoltam. De legnagyobb sikerem az volt, mikor egy hét után a Zsolti is elolvasta az egyik posztomat amitől teljesen elérzékenyültem, és amikor hazaértünk egyet még lájkolt is.-mondta Szabó László.

Egyébként a helyi szakik hegesztéssel szinte mindent meg tudnak oldani. Egy 25 milliós Ford Raptornak az eltört kormányösszekötő rúdját javították így, de egy motoros is kapott alkalmi autó kipufogót. Gumiszerelő mindenhol van, simán az út szélén vulkanizálnak. Marokkóban mondjuk egész jó szervizeket láttunk. A lengéscsillapítóink közül az összes nullás lett a végére, de ez nem volt probléma az eladásnál, mert ott szinte minden autó ilyen.

Az meglepő volt még számunkra, hogy az üzemanyag nem sokkal olcsóbb, mint Magyarországon. Olyan 1.2 – 1.3 euró volt literenként. Viszont sokkal jobban ment tőle az autó, mert nincsenek benne a környezetvédelmi adalékok, mint nálunk. Az üzemanyag ellátással sem volt probléma, tudtunk mindenhol tankolni. De akadt olyan csapat is, aki olyan üzemanyagot kapott, hogy mindjárt le kellett engednie, és szűrőt meg mindent mosni – cserélni.

Utcakép

Nekünk a csúcs az a srác volt a motorosok közül, aki egy sportmotorral jött, és be is ment a dűnék közé. Mondjuk onnan úgy kellett kiszedni, de az egész versenyt végig csinálta. Egy 50 feletti szegedi férfi pedig úgy vállalta be a motorozást, hogy addig életében mindössze 3 ezer kilométert teljesített két keréken, és egyedül felállítani sem tudta a gépét. Több motoros volt, akinek volt szervizautója, így a cuccukat ők hozták, de a magányos harcosoknak mindent maguknak kellett vinnie, mint ennek a szegedi srácnak is.

A legjobb a kilátás fentről

Ki kell még emeljük, hogy mind hárman nagyon jókat aludtunk. Nem csoda, hiszen fárasztóak voltak a napjaink, de az biztos, hogy életünk egyik legnagyobb élménye marad ez a túra.

hozzászólok