2024. 20. Konrád, Tivadar

Sport

Hangya Szilveszter átigazolt!

Vidi.hu nyomán | 2018. Július 08. 11:52:05 | Utolsó frissítés: 6 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

“Berecz Zsombor és Sós Bence szerződtetése után örömmel jelentjük be, hogy klubunk harmadik nyári igazolása is megérkezett: Hangya Szilveszter a MOL Vidi FC játékosa!” – írta a Vidi.hu

 

Fotó:Vidi.hu

 

A 24 éves bajai származású balhátvéd 2008-ban, 14 esztendősen igazolt a Kinderball SE-től az MTK-hoz, ahol a ranglétrát végigjárva 2012 tavaszán az NB II-ben, 2012 őszén az első csapatban, a Ligakupában, 2014 tavaszán pedig az NB I-ben is bemutatkozhatott. A 2014-15-ös szezont már az élvonalba feljutó Dunaújvárosnál kezdte kölcsönben, az OTP Bank Ligában pedig egyszer, éppen a Vidi ellen 4-1-re elveszített decemberi összecsapáson csereként beállva szerepelhetett. 2015 februárjában váltott és az akkor NB II-es Vasashoz került ismét csak kölcsönbe, Angyalföldön pedig végigjátszotta a feljutást hozó tavaszt, majd végleg is a piros-kékek labdarúgója lett.

Az elmúlt három idényben a 99 fordulóból 84-szer pályán volt, valamint játszott 11 Magyar Kupa-meccsen és 2 EL-selejtezőn is, miközben bajnoki bronzot és MK-ezüstöt nyert a Vasassal. 2016 novemberében Juhász Roland búcsúmeccsén debütált a magyar válogatottban, ahol összesen eddig 4-szer lépett pályára – utoljára márciusban Kazahsztán és Skócia ellen.

 

Hangya Szilveszter a svédek ellen debütált a válogatottban Fotó:MTI

 

“A kiesést követően mindenképpen szerettem volna eligazolni a Vasasból, így nagyon megörültem a Vidi megkeresésének, számomra rengeteget jelent, hogy a bajnokcsapathoz szerződhettem. Úgy gondolom, Székesfehérváron minden adott lesz a fejlődésemhez és ahhoz, hogy kiváló eredményeket érjek el a klubnál. Jó lenne a csoportkörig menetelni az európai kupaporondon. Tudom, hogy a posztomon komoly riválisok vannak, de ez egy egészséges versenyhelyzet, amely minden játékosnak a hasznára válhat. A vezetőedző majd eldönti, hogy mennyi lehetőséget kapok, az biztos, hogy én készen állok majd arra, hogy bizonyítsak!” – fogalmazott Hangya Szilveszter.

 

“Nem először kerestük meg Hangya Szilvesztert, hiszen az elmúlt átigazolási időszakokban többször is felvettük a kapcsolatot klubjával, most pedig eljött az a nap, amikor minden kedvezően alakult a megegyezéshez. Örömmel jelenthetjük be, hogy egy újabb magyar válogatott labdarúgó csatlakozott a Vidihez, aki még fiatal, nagy potenciállal bír, de már most is komoly tapasztalattal rendelkezik. Fejlődéséhez olyan versenyhelyzetre van szüksége, amely klubunknál adott. Szilveszter érkezésével kényelmes helyzetbe kerültünk, hiszen egy olyan poszton erősödtünk ismét, amely sok csapatnál problémát okoz” – mondta Kovács Zoltán sportigazgató.

hozzászólok