2024. Október 12. Miksa

Magazin

Profi győzelem a csili-evő versenyen

Antal Tibor | 2022. Szeptember 05. 05:15:45 | Utolsó frissítés: 2 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Az idén először két napos volt a harmadik alkalommal megrendezett Chilifiesta, melyet újdonságként a Petőfi – szigeti Turisztikai Központ mögött rendeztek meg. A szombati történésekről már korábban írtunk, de a legfontosabb dolgok azért vasárnapra maradtak. Először is a Tüzes Ramen – evő kihívás sajnos elmaradt, mert az indulók közül sokan visszaléptek, így aki már öt óra előtt leérkezett a szigetre valahogy el kellett ütnie az időt. A folytatás azonban valószínűleg kárpótolta.

Négy hölgy is indult

A csili – evő versenyre ugyanis szép, és erős mezőny jött össze, ráadásul a marcona urak mellett négy hölgy is ringbe szállt, akik szépen állták a sarat. A paprikákat erősorrendben hozták ki kezdve az egyszerű hétköznapi erős paprikától a legspécibb szinte már ehetetlenig. Aki időre nem végzett, kiesett, és ráadásul inni sem lehetett közben. A műsorvezető Balázsevits Tamás volt.

Ott volt a mezőnyben a tavalyi győztes Huber András Hajósról, és az előző évi chiliburger – evő verseny első helyezettje Hornyák Ferenc is, akik be is jutottak a hatos döntőbe, hiszen hatalmas meglepetésre fél tucat versenyző végigette az arzenált. Így egy gyorsasági feladat döntött melyben Bóka Ödön, Dönci bizonyult a a legjobbnak, és ezzel elvitte az 50 ezer forintos fődíjat. Mint utána kiderült, nem véletlenül.

Bóka Ödön nyerte a versenyt

-Tatabányai vagyok, de Győrből jöttem most kimondottan erre a versenyre Bajára. Nagyon szeretem a chilit, van egy youtube -csatornám a Lángoló harapások, ahol a magyar kistermelők szószait tesztelgetem, és azokról szoktam beszélni. A világranglistán jelenleg hetedik vagyok, Európa bajnokságon idén hatodik, tavaly negyedik voltam, és most Nagymaroson a magyar bajnokságot sikerült megnyernem. Ez elég jó kis verseny volt, azért is jöttem, mert nagyon kovácsi voltam rá. Sok paprikát kellett enni, és a srácok is nagyon jól bírták. Az hogy hatan is végig tudják enni a teljes kínálatot, az nem mindenhol van. A legnehezebb az utolsó gyorsasági feladat volt, mert voltak olyanok, akik nagyon gyorsan tudnak enni, nekem meg ez nem az erősségem, de szerencsére sikerült behúznom.- nyilatkozta a győztes a Sugóparti Híreknek. De a verseny után sem volt érdemes hazamenni, mert a színpadon az Irigy Hónaljmirigy következett.

Az immár 32 éves múltra visszatekintő Mirigy csapatból csupán négy fő érkezett városunkba, de ők alaposan kitettek magukért. Nyitottak a Numerakirállyal, de láthattuk Bódy Guccitól kezdve Demjén Rózsin és Majkán keresztül az idei nyár slágerétől az Úristen paródiájától kezdve mindenkit aki számít.

A fiúk a számok közötti rövid átkötés alatt, amit poénokkal ütöttek el minden esetben átöltöztek, és új arcként tértek vissza. A szűk egy órás műsor alatt dugig megtelt a színpad előtti rész, és úgy gondoljuk mindenki jól érezte magát. A koncert után Sipos Péter mondhatni komolyba öltözött, hiszen másik zenekara, a Triász élő koncertje következett, melynek szintén ő az egyik frontembere.

A színpadon a Triász

Összességében egy nagyon szórakoztató két napos rendezvényen vehettünk részt, ami sokakat kicsalt a szigetre. Az időjárás szerencsére kedvezett a bulinak, és a helyszínváltoztatás is jó ötletnek bizonyult, hiszen ekkora tömegnél már kicsinek bizonyult volna a Halászati Mini Skanzen. Gratulálunk a szervezőknek, és csak így tovább. Ebből valami még ennél is sokkal nagyobb nyárvégi fesztivál jöhet össze.

Voltak páran

A vasárnapi nap facebook galériája itt található.