2024. 28. Hajnalka

Közélet

Védd természetesen!

www.aduvizig.hu | 2018. Március 21. 19:19:42 | Utolsó frissítés: 6 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

Az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság és az MHT Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete 2018.03.20-án, Baján, a Türr István konferenciateremben tartotta a Víz Világnapi előadóülését. Az idei Víz Világnap jelmondata: „Védd természetesen”.

 

 

Az ülésen Telkes Róbert igazgató köszöntötte az egybegyűlteket. A témához kapcsolódóan az első előadást Mándity Milán, az ADUVIZIG műszaki igazgatóhelyettese tartotta „A mezőgazdasági vízszolgáltatás helyzete és lehetőségei az Alsó-Duna-völgyben, nemzetközi tapasztalatok alapján” címmel. Az előadás az ukrán tanulmányút tapasztalatait mutatta be, rámutatva az ottani és a hazai területi vízgazdálkodás hasonlóságaira, különbségeire, a területi sajátosságoknak megfelelő vízgazdálkodási lehetőségekre.
A másik előadó Abonyi Csaba, az ADUVIZIG árvízvédelmi és folyógazdálkodási osztályának vezetője volt. Előadásában a Duna magyarországi alsó szakaszának medermorfológiai folyamatait mutatta be. Elmondta, hogy a Duna-völgyben élők évszázadok óta alakítják a Duna morfológiai viszonyait, ez a biztonság érdekében inkább a természetes folyamatok rovására történt. A Szabadság-zátony és az Érsekcsanádi zátony „mellékágainak” megnyitása példáin keresztül bemutatta, hogy az árvízi biztonságot nem csökkentve hogyan csatolhatunk vissza élővizes területeket a folyóhoz.
Az előadások után Zellei László, az MHT Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezetének elnöke vezetésével sor került a szervezet ez évi tisztújító választását előkészítő jelölőbizottságának megválasztására.

 

 

 

 


hozzászólok