2024. 20. Konrád, Tivadar

Közélet

Szalagot avattak az MNÁMK-ban

Antal Tibor | 2017. November 25. 15:31:38 | Utolsó frissítés: 6 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

A középiskolai szalagavatókat városunkban szokás szerint az MNÁMK-sok nyitották meg péntek este az iskola sportcsarnokában. A bevonulást követően Demeter Anna, Kucsora Gergely, Haris Beatrix és Szabó Lucia Fanni olvasta fel a tizenkettedikesek számára útravalóul összegyűjtött idézeteket, majd a kollégium népes zenekara adta elő a Hooligans: Küzdj az álmaidért című számát.

 

Fotók: Fény-Gépész Kovács Gábor

 

Ezután Scherer Gabriella főigazgató asszony ünnepi beszéde következett,  Frau Dörte Christensen német igazgatóasszony pedig videó üzenetben jelentkezett be.  Utánuk Mészáros Adrienn és Dusnoki Réka fuvola előadását is hallhattuk akik a Szépség és a szörnyeteg egyik betétdalát játszották el.

 

 

Ezt követte az est első fénypontja az ünnepélyes szalagtűzés, melyben az osztályfőnökök mellett az igazgató asszony is közreműködött. Manz Alexandra és Dósai Zoltán táncprodukciója alatt pedig  a végzős fiatalok átöltöztek,  és a hagyományoknak megfelelően megcsodálhattuk közös táncprodukciójukat, melynek koreográfiáját Pestality Bianka tanította be.

 

Vastaps volt a táncosok jutalma

 

A közös tánc végeztével a diákok felkérték szüleiket illetve barátaikat is egy táncra, majd rengeteg közös fotó készült a tánctéren, és feltehetően volt utána egy kis közös ünneplés is.

 

 

 


hozzászólok