2024. Október 13. Ede, Kálmán

Közélet

Költözhetnek a Mogyi bokszolói és a Földhivatal is

| 2015. Március 05. 14:50:42 | Utolsó frissítés: 10 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

Egy korábbi (2012-ben aláírt) vagyonátadási megállapodás alapján a Bács-Kiskun megyei Kormányhivatal és így a Bajai Járási Hivatal használatában áll a Polgármesteri Hivatal épületében a volt Okmányiroda, plusz egy pénztárhelyiség, valamint a Deák Ferenc utcai ingatlan B épülete és az A épület meghatározott része: a földszinten a kormányablak és az emeleten négy helyiség.

 

 

Éppen ezen az ülésen jutalmazták a Mogyi kiemelkedő ökölvívóit, a Gálos fivéreket és édesapjukat

 

 

Február 2-án megnyílt a volt központi iskola helyén a kormányablak – erről itt írtunk – így a Polgármesteri Hivatalban az Okmányiroda helye megüresedett. A Kormányhivatal úgy tájékoztatta az Önkormányzatot, hogy továbbra is igényt tartana a helyiségekre, viszont ha a város támogatja a Deák Ferenc utcai ingatlan felújítását, lemondanak a használati jogról.

 

Megy a cserebere

 

A polgármester indokoltnak tartja a felújítást, amit a képviselő-testületi ülésen is kifejtett: „az ingatlan továbbra is a város tulajdona, ezért a belefektetett pénzt a saját vagyonunkat gyarapítja”. Hajdú Miklós (Sikeres Bajáért frakcióvezető) viszont nem értette, hogy miért költ Baja harminc millió forintot egy olyan épület felújítására, ami kormánycélokat szolgál.

 

Azon túl, hogy a Polgármesteri Hivatal visszakapja a Szentháromság téri irodarészt, amit a jövőben ügyfélszolgálati célokra és egyes szervezeti egységek (például a Szociális Iroda) elhelyezésére használnának, további költözések is lesznek. Ugyanis a Deák Ferenc utcai ingatlant a Járási Hivatalon kívül jelenleg a Rábl Színpad, a Mogyi Felsővárosi Ökölvívó SE, a Közterület-felügyelet és a Bajai Fiatalok Színháza is használja. A Járási Hivatal viszont azt szeretné, hogy az épületben kizárólag közigazgatási feladatokat lássanak el.

 

A polgármester javaslatára az Önkormányzat vállalná, hogy két éven belül máshová helyezi át a sportegyesületet, a Rábl Színpadot és a Bajai Fiatalok Színházát. Ugyanakkor feltételként szabná, hogy a Földhivatal költözzön át az Árpád utcai helyéről a Deák Ferenc utcába.

 

 

Havasi Sándor (Bajai Járási Hivatal) is szót kért a testületi ülésen

 

 

A képviselő-testület 11 igennel és 3 tartózkodással szavazta meg a harminc milliós támogatást és a szándéknyilatkozatot arról, hogy máshová viszik a fent leírt egyesületeket. Az ülésen részt vett Havasi Sándor is a Járási Hivataltól, aki azt ígérte, hogy a tető felújításához kiírt közbeszerzési eljárásba a város szakértőit is bevonják.

 

Arról viszont egyelőre nem tudni, hogy hova mehetnek majd a kiköltöztetett társulatok és a sportegyesület.