2024. 29. Gedeon, Johanna

Közélet

Kiss László a Momentum jelöltje

Antal Tibor | 2021. Április 06. 08:09:35 | Utolsó frissítés: 3 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Március 28-án nyilvánosságra hozták, hogy a 2022-es parlamenti választásokon a Bács – Kiskun megyei 6-os választókörben Kiss László lesz a Momentum jelöltje. Nevével viszont csak akkor fogunk találkozni a szavazólapokon, ha megnyeri az ellenzéki összefogás előválasztását, hiszen a pártszövetség országszerte minden körzetben csak egy jelöltet kíván indítani. Azt már korábban kiderült, hogy az MSZP Dani Gittát, a DK László Károlyt küldi harcba a közös jelölti posztért. A momentumos kandidálóról viszont eddig nem sokat tudtunk, így pár kérdést feltettünk neki.

Kiss László

-Kiss László vagyok, 34 éves, gazdálkodó. A középiskolát Baján a Türr István Gazdasági szakközépiskolában végeztem el. Ezután Jánoshalmán tanultam Mezőgazdasági Gépésztechnikusnak, majd Gödöllőn diplomáztam Gazdasági és Vidékfejlesztési Agrármérnökként. Szántóföldi növénytermesztéssel, szarvasmarhatartással és gépi munkák szolgáltatásával foglalkozom 13 éve.

Eddigi politikai pályafutásodról írnál pár szót?

-A Politikával már fiatal koromban is foglalkoztam, valamiért mindig figyelemmel kísértem az aktuálpolitikát. 2014-2019 között önkormányzati képviselő voltam Rémen, fontosnak tartottam a fiatalok képviseletét. Aktívan részt vettem az akkori korosztályommal egy helyi ifjúsági szervezetben és együtt alapítottuk meg a RIT-MUS fesztivált.

Miért döntöttél úgy, hogy megméretteted magad?

-Ahogy említettem fiatalon kezdett érdekelni a politika, valamiért mindig is érdekeltek a döntési folyamatok, a környezetemben figyeltem mi miért alakult úgy, ahogy alakult, ki ígért és mit és azt hogyan tartotta meg. Rémen pár embernek csak annyi kérése volt „nem kell megcsinálni! Csak ígérje meg, ahogy szokták a politikusok, már annak is örülünk” . Nekem a mások által be nem tartott ígéretekből lett elegem! Mindig felvetődött a kérdés bennem, hogy miért nem csinálják meg? Miért nem lehet kerékpárutat csinálni? Miért mennek el a fiatalok? Sokan kérdezték tőlem, hogy miért nem a fiatalok vannak a politikában? Miért a régiek jönnek elő újra? A tavalyi év során felmerült, hogy kit indít a Momentum a Bács 06. OEVK-ban. Többen megszólítottak ezzel kapcsolatban, így ősszel a helyi jelölésen a tagság egyhangúan támogatott.

Az indulás egyelőre az előválasztásokról szól és utána egy jelöltje lesz Baján az ellenzéki összefogásnak. Mennyi esélyt látsz arra, hogy te fogsz a körzetben indulni Zsigó Róbert ellen?

-Mivel nem volt még ilyen Magyarországon, ezért ez mindannyiunk számára új. De a saját pártja színeiben jelöltet az előválasztásra minden párt delegál. Várhatóan nyár végén, ősz elején lesz az előválasztás, ahol eldől, hogy ki a legszimpatikusabb jelölt a választók számára. A 6 párti együttműködés alapján, kizárólag az előválasztás nyertese indul a Fidesz-KDNP jelöltje ellen. Esélyesnek gondolom magam az előválasztásra, mivel igaz hogy Baján élem az életemet jó ideje, de a bácskai térség egy falujából, Rémről származom. Ugyanannyira ismerem a falusi ember gondját, baját, mint a városiért. Ezért törekszem rá, hogy hitelesen képviseljem a falvak és Baja lakóit egyaránt. Az esélylatolgatás, ugyanúgy, mint a különböző közvélemény kutatások, azt gondolom, ebben a tekintetben nem számít. Dolgozni kell, megmutatni az embereknek, hogy lehet ezt másképpen is csinálni és győzzön a jobb jelölt!

Eddig tartott a Momentum jelöltjének válasza. Hogy lesznek-e még az előválasztáson más ellenfelei is, az a jövő zenéje. Az azonban már kiderült, hogy jelen állás szerint a pártszövetség közös jelöltjén kívül függetlenként Szabó Richárd és Garami Artúr is ringbe száll, az Új Világ Néppártot Vass Antal , a Mi Hazánk Mozgalmat pedig Éberling Balázs fogja képviselni. Az pedig borítékolható, hogy a Fidesz – KDNP ismét Zsigó Róbertet fogja indítani.

FRISSÍTÉS: Bár lemaradtunk róla, de Preininger Rozália a Mindenki Magyarországért Mozgalom jelöltje.

hozzászólok