2024. 29. Gedeon, Johanna

Közélet

Épül a kerékpárút

Antal Tibor | 2019. Július 10. 09:12:43 | Utolsó frissítés: 5 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

Elméletileg július 12-én pénteken kezdődik meg a kerékpárút építése a Keleti Körút mellett a Bográcsos körforgalomtól a Korsós utca utáni bekötőútig Európai Uniós pályázatnak köszönhetően (TOP – 3.1.1-15 – BK1 – 2016 – 00009). A kivitelező az Alisca Bau – Építőipari Zrt. –  Soltút Útépítő, Fenntartó és Kereskedelmi Kft. Konzorcium lesz.

 

Az önkormányzat honlapján lévő térképrészlet alapján úgy tűnik a meglévő szervizút is része lesz a kerékpárútnak

 

Az érintett szakaszon a kihelyezett forgalom – korlátozási elemek (jelzőtáblák), a KRESZ szabályai szerint kell közlekedni.  A kerékpárúttal kapcsolatban az első terveket a 2018. áprilisi várospolitikai fórumon mutatták be, akkor még a Nagy István utcai kereszteződésnél lett volna a vége, és 500 millió forint a megítélt támogatásról beszéltek. A beruházás kivitelezésének megkezdédés 2018. második félévére saccolták, ami köztünk szólva azért kicsit megcsúszott.

 

Közben az idei várospolitikai fórumon a Nagy István utcai csomópont átépítésének terveit mutatták be, amin kicsit másképp, mint korábban, de szerepel a kerékpárút, így későbbiekben valószínű hogy lesz folytatás.

 

 

 


hozzászólok