2024. 18. Andrea, Ilma

Közélet

A waiblingeni polgármester padokat javított Baján

www.baja.hu nyomán | 2019. Október 30. 13:19:31 | Utolsó frissítés: 4 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

Dömény János korábbi képviselő jelölt közösségi oldaláról tudhattuk meg, hogy többek közt Andreas Heskey, Waiblingen polgármestere is tevékenyen részt vett abban a vasárnap délelőtti padfelújító akcióban Baján a Bácska téren, amelyet még a kampányidőszakban kezdtek meg a Sikeres Bajáért Egyesület aktivistáival, és igazából akkor úgy tűnt, csak a választásoknak szól az akció, ami mint  apélda is mutatja a hétvégén is folytatódott.

 

Fotó: Dömény János facebook oldala

 

Emellett hivatalos programja is volt a német testvérváros küldöttségének, amelyről a város honlapja a következőket írta:

 

Ismét a testvérvárosi kapcsolatok jegyében telt a hétvége Baján: október 25-én, pénteken nagy létszámú delegáció érkezett városunkba Waiblingenből, Adreas Hesky főpolgármester vezetésével.

 

 

 

A vendéglátók ezúttal is gazdag és színes programról gondoskodtak, amelyek során Borboláné Fritz Szandra külügyi referens látta el a háziasszonyi tisztet. Szombaton rögtön izgalmas közös programmal kezdődött a nap: a vendégeket a Magyarországi Németek ÁMK-ba várták, ahol Csorbai Péter pedagógus mutatta be nekik az ulmi dereglyét. A nemrég ünnepélyes keretek között átadott dereglye ötletgazdája és projektfelelőse ismertette a kivitelezésig eltelt időszak eredményeit, annak a szándékát, hogy pozitív szemléletű emléket állítsanak a németek betelepülésének.
 
 
A vendégek a ragyogó őszi napsütésben figyelemmel hallgatták a részletes ismertetést a Remény (Hoffnung) névre keresztelt hajóról, amely – amint azt az ötletgazda elmondta – hatalmas országos és határon is átívelő összefogással valósult meg, végleges berendezése pedig továbbra is folyamatban van. A programon csatlakozott a küldöttséghez Hajdú Miklós alpolgármester és Preininger Rozália önkormányzati képviselő, külügyi kapcsolatokért felelős tanácsnok.

A délutáni szabad programot közös vacsora követte a Turisztikai Központban, ahová a vendéglátó családok is meghívást kaptak. Köszöntőjében Nyirati Klára polgármester felidézte: a Waiblingennel harmincegy éve fennálló testvérvárosi kapcsolat elkezdéséhez bátorságra volt szükség. – A rendszerváltást megelőző évben jött létre ez a kapcsolat Bayer Jakab kezdeményezésére. Az akkori polgármester, Éber András később sokat tanulhatott a német barátoktól arról, hogyan kell működnie demokráciában egy önkormányzatnak. Számtalan adomány is érkezett Bajára a testvérkapcsolat jóvoltából, hiszen a következő évek meghozták a kiteljesedést.

 

A két polgármester

 

– Most is bőven van mit tanulnunk egymástól. Pedagógusként követendő példának tartom a Németországban honos projekt szemléletű, sokkal gyakorlatiasabb oktatást, valamint kiemelten fontos számunkra a környezetvédelem: biztos vagyok benne, hogy ezen a téren is számtalan hasznos tanáccsal tudnak nekünk szolgálni. Nem elhanyagolható szempont a népek közötti barátság sem, hiszen így ismerhetjük meg jobban egymást – mondta két nyelvű (magyar-angol) beszédében a városvezető. Kiemelte: köszönet illeti mindazon bajai polgármestereket – sorrendben Éber András, Széll Péter, Révfy Zoltán, Zsigó Róbert és Fercsák Róbert –, akik sokat tettek a kapcsolat fennmaradásáért. – Bár a statisztikák szerint Magyarországon mintegy 200 ezer német származású ember él, szinte alig van olyan család, amelynek ne lenne valamilyen kötődése, ráadásul történelmi gyökereink is közösek – összegezte az elöljáró. Német kollégája, Andreas Hesky úgy értékelte: a kapcsolat barátságon és előrelátáson alapult, és a városvezetők mellett az iskolák, egyházak, különféle szervezetek és a tűzoltók is bekapcsolódtak. – Magyarország sokat tett a németekért, igazi európai gondolkodásmódról és cselekvésről téve tanúbizonyságot. Magyarország nélkül talán a berlini fal leomlása sem történhetett volna meg. Ennek a kapcsolatnak van jövője, hiszen alapja az emberek közötti barátság, a szervezetek közötti együttműködés, politikai helyzettől függetlenül – mondta a polgármester, kiemelve: számára mindig öröm Bajára jönni, de otthon, Waiblingenben is szívesen fogadja a bajai küldöttséget. A bajai önkormányzat külügyi kapcsolatokért felelős tanácsnoka, Preininger Rozália szintén angolul mondott rövid köszöntőt, kiemelve: Baja számára egyre fontosabbá válnak a testvérkapcsolatok, amelyeket fejleszteni kell minden területen. A beszédeket kölcsönös ajándékozás, majd ünnepi műsor követte: előbb a Liszt AMI tanárai, majd a wailblingeni zeneiskola növendékei muzsikáltak, tánccal az MNÁMK csoportja készült.

 
 
Vasárnap délelőtt a vendégek a Barátok templomában és az evangélikus templomban vettek részt misén, illetve istentiszteleten, majd kirándulásra indultak Bátyára, ahol a paprikamúzeumban ismerkedhettek az értékes fűszernövény feldolgozási módjaival, és vásárolhattak is belőle több formában.
 
 
A kalocsai érseki kertben elfogyasztott ebéd és séta után vissza indultak Bajára. A hétfő délelőtt a bajai Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézményben tett látogatással telt, az iskola ugyancsak több évtizedes jó viszonyt tart fenn a testvérvárossal. A vendégek hétfőn kora délután kitűnő hangulatban indultak haza, kifejezve: alig várják a viszontlátást Waiblingenben.

 

 

 

 


hozzászólok