2024. 20. Konrád, Tivadar

Közélet

A Türrösök is megkapták a szalagot

Antal Tibor | 2018. December 08. 09:22:10 | Utolsó frissítés: 5 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

Két héttel az MNÁMK-sok után a Bajai Szakképzési Centrum Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma is megtartotta szalagavató ünnepélyét. A helyszín ugyanaz volt, az MNÁMK sportcsarnoka, és a program is szinte teljesen hasonlóan alakult.

 

 

A három végzős osztály bevonulását követően köszöntötték őket, majd az alsóbb évfolyamok műsora következett melyben a sok ének mellett árnyjáték is szerepelt. Az újdonsült igazgató Junger Péter beszéde után saját maga tűzte fel a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó diákoknak a szalagokat, a többieknél pedig osztályfőnökük működödtt közre a jeles eseménynél.

 

 

A szalagtűzés után a vicces fotóösszeállítást tekinthettük meg az elmúlt 4 évről, mely idő alatt átöltöztek a végzősök, és jöhetett a látványos tánc.

 

 

A  vastaps után a diákok szüleiket kérték fel, majd következhetett a program immár nem a nagyközönség számára szóló ünneplős része.

 

Tánc a szülőkkel

 

 

 


hozzászólok