2024. 29. Gedeon, Johanna

Kékfény

Társát rabolta ki

www.police.hu | 2018. Június 02. 14:50:37 | Utolsó frissítés: 6 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

Mint arról korábban beszámoltunk, 2018. március 21-én 17 óra 10 perc körül két férfi szóváltásba keveredett egy jánoshalmi háznál. A fiatalabb férfi egy késsel fenyegette meg 38 éves ismerősét, miközben pénzt követelt tőle. A vita során lefejelte a sértettet, megrongálta a kocsiját – annak egyik kerekét is kiszúrta -, és a jármű indítókulcsait követelte. Amikor a támadó a fenyegetés hatására a kulcsot megkapta, az autóval elhagyta a helyszínt.

 

 

A nyomozók rövid időn belül elfogták a rablás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 28 éves jánoshalmi lakost, aki kihallgatása során elmondta, hogy ismerősével azért veszett össze, mert az éjszaka folyamán lopási szándékkal bementek egy házba, ahonnan a társa egy mobiltelefont és készpénz hozott el az ő tudta nélkül. A későbbi rablónak az lett gyanús, hogy a másik férfi még a lopás napján autót vásárolt magának, ezért vonta kérdőre.

 

 A jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított ügyét a napokban lezárták és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre. A lopás bűntett miatt indult ügyet – amelyben mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki – a rendőrök szintén lezárták, azt már korábban továbbították az ügyészségre.

 


hozzászólok