2024. 19. Emma

Kékfény

Motoros baleset a szigetben

Antal Tibor | 2021. Március 25. 08:14:41 | Utolsó frissítés: 3 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Szerdán délután motoros baleset történt Baján a Petőfi – szigetben, mellyel kapcsolatban kérésünkre a következő információkat kaptuk a Bács-Kiskun Megyei Rendőr – főkapitányság sajtóosztályától:

A rendelkezésre álló adataink alapján 2021. március 24-én 16 óra 38 perckor a Május 1-e sétány felől a Nagy-Pandúr sziget irányába közlekedett egy motoros. Haladása során a vele azonos irányba közlekedő, balra irányjelzés mellett az úttest bal oldala melletti parkolóba bekanyarodni szándékozó személygépkocsit balról akarta megelőzni, mely során összeütköztek. A baleset során a motorkerékpár vezetője – a jelenlegi adataink alapján – súlyos sérülést szenvedett.

Eddig tartott a rendőrség hivatalos közleménye. De tanulságos az is, amit az esettel kapcsolatban Széll Péter alpolgármester szólt hozzá a legnépszerűbb közösségi oldal egyik bajaiakat tömörítő csoportjában:

“Úgy hallottam, hogy súlyos baleset történt. A motoros ismereteim szerint a balra kanyarodni akaró autót ennek ellenére előzte. Súlyos sérülést szenvedett, a baleset résztvevőin kívül először odaérkező lélekjelenlétén múlott az, hogy a mentősök odaérkezéséig nem lett nagyobb baj. Az un. kismotorokkal közlekedő kiskorúak egy része különösen a belvárosban és a Petőfi szigeten szinte sportot csinálnak abból, hogy minden lehetséges módon felhívják magukra a figyelmet, igen gyakran a KRESZ alapvető szabályainak megsértésével. Nemcsak a Petőfi szigeten, hanem gyakran a főútvonalon a forgalomban való egykerekezéssel, a kismotorok műszaki állapotának megváltoztatásával. Tehetik mindezt rendszám nélkül, és a kiskorúak büntethetőségének korlátait kihasználva, úgy hogy akadnak köztük olyanok akik versenyeznek abban, hogy kinek van több figyelmeztető cédulája. Csak megjegyzem, hogy elég nehéz azt hinni, hogy mindezt a szülők tudta, vagy erős sejtése nélkül tehetik. Amíg nincs baj, addig persze még meg is lehet mosolyogni, hogy mi is voltunk gyerekek, stb…. Jegyző úrral éppen tegnap beszéltünk arról, hogy az önkormányzat felterjesztését kezdeményezzük az ilyen kismotorok KRESZ-ben való szabályozása ügyében, mert országos szabályozása szükséges. A rendőrök jogosultak intézkedni az ilyen ügyekben, de nagyon korlátozottak jelenleg a lehetőségeik. Az önkormányzat legfeljebb azt szabályozhatná, hogy korlátozza a szigetre való behajtás lehetőségeit, de persze az egész szigetre jelenleg is 30 km-es korlátozás vonatkozik, és nem biztos, hogy a további forgalomkorlátozás, vagy a behajtási lehetőségek korlátozása indokolt lenne. Bár minden életszerű és működőképes javaslatot szívesen fogadok. Azt azonban nehezen hiszem el, hogy az érintett szülők ne tudnák, hogy gyermekük motorján ki van herélve a kipufogó, vagy pl. azt, hogy a teljesítményét a kismotoros kategóriából felturbóztatták sokkal nagyobb teljesítményre. Amikor viszont megtörténik a baj, akkor mindenki hibás a rendőrségtől kezdve a városig, pedig igazán tenni a megelőzés és a problémák megelőzésében leginkább a szülők tudnak a mai szabályozás szerint, szerintem. Ezzel együtt kezdeményezni fogom a kismotorok rendszámmal való ellátásának felterjesztését az országgyűléshez vagy a belügyminisztériumhoz, ami a szabálytalankodók beazonosításában segíthet. A mai balesetben megsérült fiúnak jobbulást kívánok!” – zárta sorait az alpolgármester

hozzászólok