2024. 19. Emma

Kékfény

Első Függőségmentes Hét Baján

www.police.hu | 2018. November 26. 19:00:34 | Utolsó frissítés: 5 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

Korunk társadalmára, azon belül is több korosztályra is egyre fenyegetőbb veszélyt jelent a növekvő kábítószer- és alkoholfogyasztás, valamint az ezek által okozott függőség kialakulása, amely már a fiatal nemzedék körében is gyakorta előforduló probléma. A függővé válás, és az ehhez kapcsolódó egészségügyi károsodás, mentális és pszichés zavarok gyakran bűncselekmények elkövetéséhez is vezethetnek. Az „Első Függőségmentes Hét” alkalmával – 2018. november 19-23. között – minden generációt érintően addiktológiai szakemberek, orvosok és rendőrök beszéltek ezekről a veszélyekről, kialakulásukról, annak felismeréséről, és a gyógyulási folyamatokról.

 

 

A Baja Város Kábítószer Egyeztető Fórumának szervezésében megvalósult – és a lakosság egészségre nevelése céljából életre hívott – rendezvényen a helyi önkormányzat, a bajai Szent Rókus Kórház és a Bajai Rendőrkapitányság támogatóként, segítőként vett részt.  

Az előadások helyszínei között megtalálhattuk a helyi gimnáziumokat és a főiskolai előadótermeket is, ahol nagyszámú fiatal figyelmét sikerült felhívni a rájuk leselkedő veszélyekre. A diákok minden esetben kíváncsian, érdeklődve fordultak a téma felé. A város reprezentatív konferenciatermeiben megtartott eladások során pedagógusok, nevelőszülők, a jelzőrendszerben érintett szervezetek képviselői kaptak bővebb tájékoztatást a témában. Néhány előadás helyszínén a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Mobil Bűnmegelőzési Centrumának kisbusza is várta a látogatókat.

 

 

Az öt nap során több mint 900 fő vett részt a rendezvényen.

Az előadások egyaránt nagy sikert arattak a hallgatóság körében, további közös megbeszélésekre, egyeztetésre buzdítva a témában érintett szervezeteket.    

 

 

 


hozzászólok