2021. 21. Ágnes

Humor

Kinek mi volt az ovis jele?

Antal Tibor | 2017. Szeptember 21. 19:57:10 | Utolsó frissítés: 3 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

Tegnap az alábbi posztot találtuk az interneten, mely után nagy nyomozásba kezdtünk. Közismert bajaiakat kerestünk meg, és mindenkitől azt kérdeztük, hogy vajon emlékszik-e még arra, mi is volt a jele az oviban. A legtöbben szerencsére igen, és sokan történetet is mellékeltek hozzá. Ezeket most nem részletezzük, csak közzétennénk a listát, amely jó néhány igazi aranymorzsát tartalmaz…

 

 

Képviselők

 

Csomor Csaba – platós teherautó

Dancsa Bálint – ház

Hajdú Miklós – szőlő

Ikotity István – “Mint rendes bajai gyerek szerettem volna a gyufatésztát, de az óvónők azt nem tudták lerajzolni.

Igy lett szilva :-)”

Jaszenovics Istvánné – vonat, “és emiatt mind két gyermekem ezt a jelet kapta sok évvel később ugyanabban az oviban.”

Kámánné dr. Bari Bernadett – piros karika

Kovács Csaba – dinnye

Kovács Karolina  – bögre

László Károly – zászló

Dr. Révfy Zoltán – szilva

 

Polgármesterek

 

Felső Róbert, Érsekcsanád – sárga kiscsibe

Horváth Roland, Érsekhalma – csákó

 

 

Művészlelkek

 

Bajai Fiatalok Színházának növendékei

Windisch Bea – ház

Pethő Dorottya – hold

Torda Balázs – perec

Göbl Gabriella – tulipán

Terray Orsolya –  ház

Balázsevits Tamás –  szilva

Nagy Alma Virág – szőlő

Nagy Botond – csiga

Andrasics Márkó –  levél

Simon Boglárka –  tulipán, bicikli (két óvodába járt)

Szarvas Panni – körte

Bárdos Gréta: csillagban szív; esernyő (két óvodába járt)

Ottmár Attila – vitorlás hajó, majd kocka

 

Vida Rózsa  MTVA szerkesztő– margaréta

Ódor Krisztián, Stabilfrazir zenekar énekese –  szőlő

Batánovics Lili énekes – gyöngysor

Kovács Gábor fényképész – óra

Sepsi Gergő fényképész – pöttyös labda

Juhász János (DJ Szunyi) – óriáskigyó (anakonda)

 

 

Sportolók

 

Birkózás

 

Püspöki Patrik – hóember

 

Fekvenyomás

 

Kubatov Géza – vödör

Schauer Kornél – szilva

 

Evezés

 

Cselinácz János – hal

 

Focisták

 

Bolvári Dávid (Dusnok) – létra

Csengő Lajos edző – labda

Evanics Zoltán edző – teherautó

Gyetvai Gergő (Mélykút) – ostor

Hernády Márk (Bácsalmás) – alma

Merkler Tamás (Bácsborsód) – focilabda

Nagy Előd (Kecel) – felhő

Nébl Martin (Bácsalmás) – házikó

Princz Gilbert (Bácsalmás) – csibe

 

Futás

 

Huzsvay Edit – dob

 

Judo

 

Knetig Emőke – cseresznye

Köller Milán – TV

Radics Attila edző – csiga

Szigetvári Mercédesz – cseresznye

Végvári Martin – hold

 

Kajak – kenu

 

Komáromi Edit edző – szívecske

 

Karate

 

Major Tamás – gomba

 

Kick – boksz

 

Vidákovics Patrik – gomba

 

Kosárlabda

 

Ágfalvi Bálint –  fenyőfa

Hosszú István – labda

Mándity Máté – zöld sapka

Szepsi Gina – virág

Theodorán Alexandra – szívecske

 

Ökölvívók

 

Gálos Roland – hajó

Gálos Viktor – vonat

Gálos Tamás edző – alma

Szatmári Petra – zöld gólya

 

Triatlon

 

Bajai Péter – cseresznye

Borbély Miklós edző – patkó

Faldum Gábor – autó, nagycsoportban pedig valamiért teherautó

Király István – zászló

 

Úszás

 

Kalmár Ákos – pillangó

Pass Ferenc edző – hal, de volt szőlő is

 

Fitness

 

Borbás Gabriella, személyi edző – levél

Ralbovszki Valéria, női fitness klub tulajdonos – csiga

 

 

Egyéb közéleti szereplők

 

Radnóti Miklós,Eötvös József ált. Isk.  igazgató – gomba

Dr. Péterfi Tamás ügyvéd Baja város díszpolgára – kanál

Dr. Bárdos Erik, szülész – nőgyógyász – méhecske

Demeter Gábor, nyomozó – focilabda

Müller Ivett, Trend For Me ruházati üzlet tulajdonosa- napocska

 

 

Sokan még nem válaszoltak, így a cikk még frissülni fog!


hozzászólok