2019. December 14. Szilárda

Sport

Túl a harmincon

Fehérvári Patrik | 2019. November 21. 17:13:39 | Utolsó frissítés: 3 hetes

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Újabb sportsiker fűződik Baja nevéhez, azáltal, hogy a bajai Garai Péter túl van a 30. NB I-es mérkőzésén, mint labdarúgó játékvezető asszisztens. Az 1-2 re végződő Puskás Akadémia-Budapest Honvéd első osztályú mérkőzésen tartalék játékvezetői szerepet kapó Garai Péter 2017. szeptembere óta tartozik a legfelső osztály játékvezető asszisztensei közé, és közel két év alatt sikerült elérnie a 30 NB I-es mérkőzés számot. A 2014-ben történő NB III-as debütálás óta közel 150 mérkőzést tudhat maga mögött az országos keretben.

Péter e mellett a Bács-Kiskun megyei játékvezetők oktatásáért és az utánpótlásért is felel, illetve a bajai játékvezetői csoport vezetője is. A civil életben is közel áll a sporthoz, hiszen saját cége sportesemények rendezésével, szervezésével, sport táplálkozással és diétás étlaptervezéssel, dietetikával foglalkozik. A 2020. januárjában induló játékvezető képzésben oktatói feladatokat vállal, és nagy szeretettel várja mindazok jelentkezését, akik elhivatottságot éreznek magukban afelé, hogy kipróbálják milyen is egy labdarúgó mérkőzésen a játékvezető bőrébe bújni, és akár egészen az NB I-es magasságokba, vagy a Bajnokok Ligájába eljutni. Érdeklődni a jatekvezetoleszek.hu oldalon, vagy a +36 70 949 1821-es telefonszámon lehet.

hozzászólok