Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
Szombaton a Telki edzőközpontban játszott felkészülési mérkőzést a Bajaszentistváni SK a Pest megyei I.osztályú Örkény csapatával!
A rázás fontos, nem a szorítás.
A busz Bajáról reggel 9 órakor indult, és dél körül ért fel. A srácok elfoglalták az öltözőt, ahol mindjárt egy meglepetés érte őket, hiszen a csapat neve csakúgy, mint a profiknál ki volt írva az öltözőajtóra.
Az a nem mind1
A túra főszervezője Somogyi Tibor – aki amellett, hogy a Szentistván játékosa, még utánpótlás edző is Budakeszin – körbevezette a a gárdát a XXI. századi létesítményben ami nem kizárt, hogy mindenkinek tetszett, és örök élmény marad
Das ist sportcsarnok.
A konditerem sem piskóta
És a piszoar sem.
A mérkőzés 14.00-tól kezdődött a nagy műfüves pályán az Örkény csapatával, ahol többek között 2 szinesbőrű játékos (Ato és Ahmed),illetve egy volt NB1-es Balla Mihály is játszott. A jelenlévők szerint a találkozón nem vallottak szégyent a szentistváni félistenek, amit azonban az eredmény nem tükröz, hiszen 6-1-es vereség lett a vége.
A gólok között 2 tizenegyes, illetve 2 erősen potya ízű is volt.
Ettől eltekintve a gárda a szűkös keret ellenére nagyon jól mozgott, és egybehangzó vélemények szerint a találkozó nagyon jól szolgálta a felkészülést a tavaszi szezonra. A szentistváni gólt egyébként Somogyi Tibor szerezte szabadrúgásból.
A két kép alapján nem kizárt, hogy a meccset labda nélkül játszották le.
Válogatott kerettagság?
Dárdai Pál sajnos németországi elfoglaltsága miatt nem volt kint, de segítői noteszába reményeink szerint jó pár veretes név is bekerült a Szentetyien spílerei közül, de erre azért nagy pénzzel nem fogadnánk.
Szerintem ez be lesz keretezve valahol.
A derby után a lehetősége lett volna a gárdának, hogy a wellness részleget is kipróbálja, ám helyette megszokásból inkább egy tálca sör elfogyasztása mellett döntöttek. A programot közös vacsora zárta.
A tavaszi szezon a Bajaszentistván számára március 1-én kezdődik. Ekkor a Csávoly látogat a “Gangesz parti oroszlánbarlangba”. A kezdés 14.30-kor lesz.
Fotók: Bajaszentistván facebook oldala