2018. szeptember 19. Vilhelmina

Sport

Súlyos sérülés árnyalta be a BLSE győzelmét

Antal Tibor | 2016. október 29. 18:39:35 | Utolsó frissítés: 8 hónapja

 

 

Szombaton a Bács - Kiskun megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 12. fordulójában a Bajai LSE a Kiskőrösi LC-t fogadta a Vasváriban. A találkozó tapogatózó játékkal kezdődött, majd Nagy Előd szerzett gólt, amit a játékvezető lesállás miatt érvénytelenített. A 27. percben aztán már nem volt mese, Hernády Márk  kiugratása után Nagy Előd egy csellel becsapta védőjét, majd jobbal a kapuba gurított. 1 - 0

 

 

Válaszként a 37.percben Csengő Tamás hibáját követően Szentgyörgyi Ákos szerzett gólt, amit szintén les miatt nem adtak meg, amit a vendégek igencsak vitattak. Rá fél percre azonban ismét a bajai hálóban táncolt a labda. egy kiugratást követően Cebei Gergő emelt Mucsi felett a hálóba, így szünetre 1 - 1-gyel vonultak a csapatok.

 

 

A második félidő 63. percében a hazaiak kapusa Mucsi jött ki egy labdára, és fel is szedte Szentgyörgyi Ákos elől, de olyan szerencsétlenül ütköztek, hogy a csatár sípcsontja és szárkapocscsontja is eltörött.  A játék bő negyed óráig állt, a játékost mentővel vitték a bajai kórházba, ahol azóta meg is műtötték.

 

 

Szentgyörgyi Ákos sérülése:

 

 

 

Ez után érthetően kicsit szelídebb lett a mérkőzés. A  mindent eldöntő gólt a 74. percben Nébl Martin szerezte szabadrúgásból. Köztünk szólva a kapus kicsit benne volt.

 

A mérkőzés jegyzőkönyve

 

Forrás.adatbank.mlsz.hu

 

A mérkőzés videóösszefoglalója

 

 

A forduló összes eredménye és a tabella állása

 

 

Forrás.adatbank.mlsz.hu

 

Facebook galériánk:

https://www.facebook.com/sugopartihirek/photos/?tab=album&album_id=1360991533940895

 

 



Hozzászólok!

Facebook Google +
0
komment