2022. 24. Timót

Sport

Rangadót nyert a BNKK!

Antal Tibor | 2016. Feburár 13. 22:42:27 | Utolsó frissítés: 6 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

Szombaton az Amatőr NB-s női kosárlabda bajnokság Nyugati csoportjának 14. fordulójában a Bajai NKK a Szombathelyi Egyetem csapatát fogadta. Volt visszavágni valója Kovács Dóráéknak, hiszen ősszel 20 ponttal kaptak ki Vas megye fővárosában.

 

Ferencz Andrea 18 pontig jutott.

 

A találkozót a mieink kezdték jobban, és szünetig úgy tünt nem is lesz semmi probléma. Ám a harmadik negyedben a 10 pontos előny fokozatosan olvadt, sőt a negyed végére át is vették a vezetést az egyetemisták.

 

 

A kis szünet azonban jól jött. Csányi Tamás edző rendezte a sorokat, és ismét visszaállt az a 6 – 7 pontos különbség, ami szinte a mérkőzés teljes időszakában meg volt.

A végén még kapaszkodott a Szombathely, ám a bajai győzelem nem forgott veszélyben.

 

Kovács Dóra

 

A végeredmény:: Bajai NKK – Szombathelyi Egyetem 75 – 69

 

A mérkőzés statisztikája

 

Forras: www.kosarsport.hu

 

 

Mestermérleg:

 

Csányi Tamás (BNKK): Az első félidőben azt játszottuk, amit szerettünk volna. Ritmusosan – agresszíven, és ez meg is látszott a félidei eredményen. A harmadik negyedben kicsit leültünk, ami némileg érthetetlen volt számomra.  Fel is hoztuk az ellenfelet, de a negyedik negyedben megint összekaptuk magunkat, és összeállt a védekezés is. Úgy érzem a győzelmünk nem forgott veszélyben. A szezonnak kapcsolatban van egy kis hiányérzetem, mert egy – két olyan meccs ment el amit megnyerhettünk volna, ha kicsit koncentráltabban kosárlabdázunk.

 

 

Kozma Tamás (Szombathelyi Egyetem): Az első félidőt átaludtuk, nehéz volt a buszból felpörögni arra a sebességre, amin mi szoktunk kosárlabdázni. A második félidőben kétszer is visszajöttünk a meccsbe,  de rendezte a sorait a Baja, és mindig volt egy – egy ember, aki betalált. Szerintem azért kaptunk ki, mert egy kicsit sok pontot kaptunk,  többet dobott a BNKK mint szokott. Gratulálok a hazaiaknak a győzelemhez, jobban össze volt rakva ez a Baja, mint amikor Szombathelyen játszottunk, hiszen ott 20 ponttal nyertünk.

 

Kiss Laura

 

 

A Bajai NKK legközelebb február 21-én vasárnap a MAFC otthonában lép pályára.

 

Facebook galériánk:

 

 



2016.II.13. Kosárlabda

Közzétette: Sugóparti Hírek – 2016. február 13.

hozzászólok