2024. Október 12. Miksa

Sport

Katinka 200 vegyesen javíthat

MTI | 2022. Augusztus 15. 20:39:27 | Utolsó frissítés: 2 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Hosszú Katinka a harmadik, Sebestyén Dalma pedig a nyolcadik idővel jutott döntőbe 200 méter vegyesen a római úszó Európa-bajnokság hétfői napján.

    A háromszoros olimpiai bajnok délelőtti idején (2:13.79) javítani tudott és 2:12.52 perccel szerezte meg a harmadik helyet összesítésben.
    “Jó volt a futamban, hogy Gorbenko +meghalt+ mellettem. A négyszáz vegyes után volt, aki azt mondta, inkább menjünk haza, de úgy éreztem, ezt nem tehetem meg. Most nem éreztem olyan elkeserítően magam a vízben, mint eddig” – mondta a vegyes zónában Hosszú.
    Az MTI felvetésére miszerint szüksége van-e kedden délelőtt a 4×200-as vegyes gyorsváltóra és a 200 méter pillangóra, elmondta, utóbbi számban Sebestyén Dalma visszalép, Nyírádi Réka pedig beteg, így nem kellene honfitársaival harcolni, csak a 16 közé kerülni.
    “Vagy megtesszük az összeset, vagy egyre menjek rá? Ez kicsit most olyan, mint az orosz rulett” – mondta a 33 éves klasszis, aki 97 éremnél tart világversenyeken (olimpia, vb, Eb) és a százat célozta meg.
    A szám döntőjét kedden 18.17-kor rendezik.