2024. 29. Gedeon, Johanna

Sport

Izgalmas véghajrá

Antal Tibor | 2017. Október 15. 19:19:22 | Utolsó frissítés: 6 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

Vasárnap a férfi kézilabda NB II Nyugati csoportjában a Bajai KSE a Dr. Pósta Sándor Sportcsarnokban fogadta a Sport 36 Komló U22-es csapatát. A mérkőzésen debütált a csarnok új lelátója. Újdonság, hogy a két kapu mögött is helyet lehet foglalni, oldalt viszont a kézilabda meccseken nem lehet ülni, és kispályás focin is csak előtte az alsó padsoron.

 

A háttérben az új lelátó

 

Az első félidő a bajai csapaté volt, akik légiósak vezérletével már 5 góllal is elhúztak. A mieink magassági és súlyfölényét a fiatal vendégek elsősorban a gyorsaságukkal pótoltak, és ezt főleg a második félidőben kamatoztatták. Előbb felzárkóztak, majd több kiállításnak és hétméteresnek köszönhetően a 47 percre átvették a vezetést, sőt két gól előnyük is volt. Itt ki kell emeljük, hogy a hazai csapatnál 12 perc kiálítás volt, a vendégeknél pedig csak az edző kapott pirosat reklamálásért 2 másodperccel a vége előtt. Igazából egy nagy adok – kapokot láthattunk a pályán, ahol mind két gárda elsősorban a támadással foglalkozott.

 

 

A hajrá nagyon igazmasra sikeredett, hiszen a bajaiak cserekapusa büntetőt is hárított, és a hazai csapat nem csak kivédekezte az emberhátrányokat, hanem közben több gólt is szerzett. 31 – 31 után az utolsó 4 percben csak a mieink találtak a hálóba.  Így végül ha szoros meccsen is, de a Bajai KSE 33 – 31-re nyerni tudott a Komló ellen, és itthon  tartotta a két pontot.

 

Edzői nyilatkozatok

 

Gál Géza (Bajai KSE): Nem erre számítottunk, hogy ilyen izgalmas hajrá lesz,  igazából 4 – 6 gólos sima győzelmet vártunk ahogy neki indultunk. De ahogy az erő fogyott, több hiba adódott, és ez a jó Komló aki minden nap tud edzeni sokszor leindított bennünket. Volt egy kis korkülönbség a két csapat között, meg mi keveset tudunk edzeni. Ez a deficit valószínű minden fiatal csapat ellen nehézségeket fog okozni. Átlagban 1.5 edzést tudunk tartani egy héten, ahol legfőképpen a taktikai dolgokat gyakoroljuk ha itt van mindenki. De komplex edzéseket is szoktunk csinálni, hogy azért minden benne legyen. Azt mindenki tudja, hogy ebben az osztályban van kb. 8 azonos képességű csapat,  így bárki – bárkire veszélyes lehet. Közöttük fog eldőlni a bajnoki cím sorsa, de a NEKA és a Nagykanizsa azért kiemelkedik. Jövő héten pont a NEKÁ-hoz megyünk, úgyhogy extra lenne ha ott tudnánk győzni.

 

Péter – Szabó Dávod másodedző (Komló Sport 36): Igazából végig szoros mérkőzést játszottunk. Azt tudni kell, hogy mi nagyon tartalékosan érkeztünk ide, úgyhogy mindenféleképpen gratuláció illeti a játékosokat. Mi egy nagyon fiatal gárda vagyunk ebben az osztályban, a Baja meg egy rutinos csapat, úgyhogy én úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertek a végén. Lehetett volna szorosabb, de saját magunknak köszönhetjük, hogy nem lett az. A végén szerintem volt három olyan szituáció amin lehet vitatkozni, egy belemenést be lehetett volna fújni, de ezt nagyon ritkán teszik meg a vendégcsapatok javára.

 

A forduló összes eredménye

 

  Nagykanizsai Izzó SE   – Rinyamenti KC   24 13
    Hőgyészi SC   – Mecsek Takarék SE   28 31
    MK Pelikán-Siklós KC   – NEKA U22   36 40
    Georgikon DSE   – Kaposvári ESE   31 25
 
 
    PEAC   – Kalocsai KC   25 25
    Bajai KSE   – Sport36-Komló U22   33 31

 

A tabella állása

 

Forrás:keziszovetseg.hu

 

 

 

Facebook galériánk:

https://www.facebook.com/pg/sugopartihirek/photos/?tab=album&album_id=1851917538181623

 

 


hozzászólok