Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
Doha, 2014. december 4., csütörtök
Az év női úszójának választott, és a vb szerdai nyitónapján – 200 méter pillangón és 400 méter vegyesen – ezüstérmet szerző magyar versenyző a szerdai előfutamból 55.70 másodperces világbajnoki csúccsal lépett tovább, majd aznap délután 56.65-tel biztosította helyét a fináléban.
A nyolcas döntőben 75 méterig együtt tempózott az ausztrál Emily Seebohmmal és az ukrán Darina Zevinával, az utolsó fordulóhoz azonban már elsőként érkezett, majd a negyedik 25 méteren látványosan elhúzott közvetlen riválisaitól.
Hosszú – aki a normál medence mellett most már rövid pályán is háromszoros világbajnok – a japán Szakai Siho 2009-ben, Berlinben úszott 55.23-as világrekordját döntötte meg.
“Azért ezt odatettem, szépen! Na, most elképesztően jól érzem magam” – lelkendezett a 100 méter vegyes elődöntője és a 800 méter gyors előtt – amint az a szövetség Facebook-oldalán olvasható volt.
Aztán a programja végeztével már részletesebben is elemzett.
“Ma úgy indultam neki a száz hátnak, hogy belepakolok mindent, és semmi nem érdekel, az sem, hányadik leszek, az sem, milyen időt úszom, csak érezzem, hogy mindent kiadtam magamból. Ezért volt az, hogy amikor beértem, tényleg fogalmam sem volt, hányadik vagyok, mennyit úsztam, csak néztem, aztán a táblán végre sikerült kiszúrnom, ja, hát első vagyok, ja, hát világcsúccsal! És akkor, azt hiszem, látszott, elég sok minden kiszakadt belőlem.”