2024. Október 7. Amália

Sport

Hosszú Katinka ma mindent megnyert

MTI | 2015. November 12. 23:19:08 | Utolsó frissítés: 9 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

Budapest, 2015. november 12., csütörtök

 

    Hosszú Katinka, aki a 25 méteres medencébe kiírt ob négy napján – nevezése alapján – az összes női szólószámban rajthoz áll, a 800 méter gyors szerdai ezüstje után csütörtökön 50 méter gyorson, 200 méter vegyesen, 200 méter háton, 100 méter gyorson, végül pedig 100 méter mellen diadalmaskodott. A sorozat végén szerepet vállalt a Vasas gyorsváltójában is, amellyel második lett.

 

Fotó: Kovács Anikó, MTI

    “Kicsit fárasztó volt ez a mai nap, pláne, hogy reggel hatkor már az erősítőteremben kezdtem, utána pedig jöttek az előfutamok – nyilatkozta Hosszú Katinka a második versenynap végén. – Ehhez képest nem ment rosszul, bár messze nem úgy, mint amikor a világkupa-sorozatban már ráálltam a rövidpályás ritmusra.” Hozzátette, hogy elsősorban a fordulókkal bajlódott, s még rá kell hangolódnia a huszonötös medencére.

   A bajnokság pénteken a délelőtti selejtezőket követően 16 órától 13 szám döntőjével folytatódik.
 
  A csütörtöki bajnokok:

  Nők:

50 méter gyors: Hosszú Katinka (Vasas SC) 24.52 mp
200 méter vegyes: Hosszú 2:06.29 p
200 méter hát: Hosszú 2:04.64 p
100 méter gyors: Hosszú 53.43 mp
100 méter mell: Hosszú 1:07.10 p
4×50 méteres gyorsváltó: Győri ÚSE (Touretski Sasha, Jakabos Zsuzsanna, Stoffel Svenja, Gyurinovics Fanni) 1:40.32 p

 Férfiak:

50 méter gyors: Takács Krisztián (Győri ÚSE) 21.96 mp
50 méter mell: Gyurta Dániel (UTE) 27.02 mp
200 méter vegyes: Cseh László (Egri ÚK) 1:55.58 p
100 méter hát: Balog Gábor (Győri ÚSE) 52.83 mp
400 méter gyors: Bernek Péter (BVSC-Zugló) 3:40.46 p
200 méter mell: Gyurta D. 2:03.47 p
4×50 méteres vegyesváltó: Kőbánya SC (Szabó Norbert, Horváth Dávid, Pulai Bence, Telegdy Ádám) 1:38.62 p

4×50 méteres vegyes gyorsváltó: BVSC-Zugló (Bernek, Boldizsár Valter, Böszörményi Bettina, Kapás Boglárka) 1:38.51 p