Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

A mogyis triatlonisták közül Juhász Ágnes második, Mülbacher Péter és Jámbor Dániel ötödik, Veréb Dávid pedig hatodik lett korcsoportjában.

Flander Márton (Mogyi SE) a keszthelyi versenyről:

A tavalyi évben félresikerült versenyzésem okán nagyon akartam bizonyítani. A pénz mindig nagy motiváló erő, főleg most, hogy “profiként” rá is vagyok kényszerülve minden egyes nyereményforintra (sajnos), másrészről kíváncsi voltam, hogy mit tudok ezen a pályán tekerni, ha nem fog be az első fékem. Tudtam, hogy a Magyarországon kiemelkedőnek számító pénzdíj minden hazai, és környékbeli triatlonost megmozgat majd. Nem is kellett csalódnom ebben (a tavalyi Top 6 férfiből csak Major Józsi hiányzott a rajtnál).

A vasárnap 9 órás rajt miatt már szombat délután a helyszínre utaztunk, ahol nagy örömmel láttuk, hogy a szervezők a tavalyi színvonalat túlszárnyalva tényleg nem spóroltak semmin ahhoz, hogy egy szuper kis versenyt tálaljanak a középtávon induló, majdnem 250 egyéni versenyzőnek. Baráth Tomi (alias ‘Irgalmatlanné’) a bécsi EK-ról épp hazafelé tartó TVK-s különítmény mentora is, csak méltatni tudta a látottakat. A tavalyi évhez képest megújuló depó már-már világkupa színvonalat idézett a park fái alatt elhelyezett végig kék szőnyegével. Számomra pozitívum volt az is, hogy a szervezők a tavalyi két körös úszást egy körösre redukálták, megkímélve ezzel minket a sekély vízben történő bukdácsolás okozta “szédítő” élmény kétszeri átélésétől.

A verseny reggelén borús idő, és szemerkélő eső fogadott minket, ami reggel 6-kor azért eléggé el tudja venni az ember kedvét bármilyen aznapra tervezett programtól. Szerencsére az előrejelzés gyors javulást, és délutánra már napos időt jelzett. Keszthelyre érve tényleg szinte elállt az eső, de amúgy sem volt sok időnk foglalkozni vele, mert eléggé kicentiztük a bedepózásra rendelkezésre álló időkeretünket. Óriási hírnevemnek köszönhetően a 002-es rajtszámot kaptam. Kicsit viccelődve mondtam is a többieknek, hogy kár, hogy nem a 007-est. Ennek okán a tavalyi bajnok Hankó Dávid és háromszoros olimpikonunk, Kuttor Csaba között helyezhettem el a kerékpáromat.

Nem sok idő maradt azonban szájtátva csodálkozni. Gyors neoprén felvétel és becsekkolás után már gázoltunk is a Balaton kellemes, 18 fokos vizébe. Éppen csak annyi időm maradt, hogy lemártózzak és pár kartempót tegyek, és már hívtak is ki a versenybírók a vízből. A parton aztán szépen megkerestem a lehetséges lábvizeimet, és beálltam melléjük. A fiatal titán Szatmári Levi volt a leggyanúsabb, hogy úszástudását kihasználva a mezőny élén fogja befejezni a nyitó számot, de ott volt a Molnár Geri, Hankó Dávid, Ruzsa, Kuttor Csabi-féle csapat is, akikhez mindenképpen csatlakozni akartam. Aztán miközben éppen arról filozofálgattunk, hogy vajon a 3 perc múlva esedékes rajt hogy zajlik majd le, egy erőtlen hajókürtre lettünk figyelmesek. Nem tudván, hogy ez most a rajtot, vagy egyéb hajózással kapcsolatos történést volt hivatott jelezni, ezerrel kezdtünk el forgolódni, és a többieket figyelni. Mivel páran már a Balaton felé rohantak, ezért én is úgy döntöttem, hogy legújabb mentorom, Tony Stark, taktikáját követve laza eleganciával a habokba vetem magamat. Aztán jött a számomra nem annyira kívánatos ugrálás és bukdácsolás a babafürdetőben, míg az 50 centis vizet elérve úgy nem döntöttem, hogy inkább úszásra váltok. Igyekeztem fél szemmel felmérni, hogy ki merre tanyázik a lábvizet jelentő társaságból, míg a másik fél szememet csukva tartani, nehogy a még 200-as, és igencsak lassan megnyugvó pulzusom miatt kiugorjon a szemem a helyéről.

Kis idő után aztán tisztult a kép, és kezdtem felismerni − immáron 2 szemmel −, hogy pontosan azok az emberek vannak körülöttem, akiket szerettem volna. Ahogy gondoltam, Szatmári Levi húzta a sort, majd szépen egymás után jöttek a korábban már megnevezett srácok, köztük Kuttor Panna apukája. Ruzsa, majd Hankó Dávid mellett úsztam jó darabon, de aztán pont a félszigetre való kimászás előtt, valahogy a második helyre keveredtem, Levi lábvizére. A csak pár méteres szárazföldi kitérő is úgy megütött, mint Humbák Feri frissen főzött szilvájából egy feles. Többször átélt élmények alapján mondhatom, hogy nincs biztosabb módja a pulzus gyors, és drasztikus megemelésének, mint neoprén ruhában az embert szárazföldre vinni egy viszonylag tempós úszás után. Nem tudom, hogy ennek elviselésére születni lehet, vagy edzeni, de én a mai napig nem tudtam megszokni. A tavalyihoz hasonlóan idén is 2 helyet vesztettem a kifutáskor, de ennek ellenére ott voltam, ahol szerettem volna. Az élbollyal.

Öten együtt értünk a depóba, és nagyjából együtt is hagytuk el azt. A tavalyi versenyből kiindulva már vártam, hogy Hankó kolléga egyből a pedálra lép, és elkezdődik egy nagyon fájdalmas 90km-es tekerés. Így is történt, viszont mi többiek az elején még nem vettük ilyen kapkodósra a dolgot. Sajnos én voltam az, aki legelőször megunta, hogy Dávid szép lassan szakad el tőlünk, így a nyomába eredve reménykedtem abban, hogy sikerül minimalizálni a távolságot, netalántán fel is érni rá.

Nagyon nem esett jól az ezt követő 10 km, amikorra is sikerült Dávidot utolérni. Már önmagában ezt is kisebb fajta csodának éltem meg, és még nagyobb lett a csodálkozásom, amikor felérve éreztem, hogy Dávid nem a tavalyi évben látott tempójával halad tovább. Szerencsére Molnár Geri kivételével a többi srác köszönte, de nem jött el velem, inkább kicsit hátrébb formáltak egy 7-8 fős vonatot, ami elől aztán hárman menekülhettünk a bicaj végéig. Igazából csak a futás során derült ki miért volt tiszaújvárosi pajtásunk olyan nyugodt a kerékpáron. Azt a világszintű időt biztos, hogy senki nem csinálta volna utána, még ha fel is érnek ránk az üldözők. Ne szaladjunk azonban ennyire előre. A kerékpár során, ha nem is végig, de jól éreztem magam. Szerencsére, csak néha gondolta úgy a másik két úriember, hogy jó buli, ha 50km/h sebesség fölé is benézegetünk. Így aztán nagy egyetértésben érkeztünk meg Keszthelyre a 90km letekerése után.

Fogalmam sem volt róla, hogyan fognak megindulnak a lábaim egy ilyen bringa után. Csak reménykedtem abban, hogy nem az ausztriai versenyhez hasonló lassú agóniával fejezem be a 3. számot. Egy magamhoz mérten gyors depózás után hárman egyszerre rohantunk ki megváltani a világot. Dávid egyből magához vette a kezdeményezést, amiből látszott, hogy ő egyértelműen címvédésre készül. Ekkor nekem még sikerült átvennem a tempót, míg a rutinos Gergő inkább a sajátjában folytatva várta, hogy mi sül ki ebből a nagy rohanásból. Igazából 4km-ig tudtam elfutni Dáviddal, és addig nem is esett rosszul a dolog.

Óriási erőt adott, hogy az emelkedős utcában, majd pedig a sétáló utcában rengeteg ember biztatta a versenyzőket. Eddig ilyet csak a legnagyobb ironman versenyeken tapasztaltam (Frankfurt és Hawaii). Dávid is teljesen a hatásuk alá került, aminek én voltam persze a szenvedő alanya, ugyanis automatikusan még gyorsabb futásra váltott. Aztán az első körben a parkból kikanyarodva még egyszer tempót váltott, és ott éreztem, hogy valaki suttyomban a derekamra akasztotta az egyik balatoni hajó horgonyát. A futás második köre egy merő szenvedés volt, inkább nem is beszélnék róla többet, mert még az emléke is fáj. Aztán a parkban visszafelé megittam egy fél pohár kólát (nem is tudom az elsőben mért hagytam ki), és vagy ennek, vagy az isteni gondviselésnek köszönhetően (mivel Susan nővér és egy egész árvaház imádkozott értem), kezdtem kicsit komfortosabban érezni magamat, és futásra jobban hasonlító mozgásformát bemutatni.

Az is megnyugtatott, hogy láttam, a többiek lábában is nyomot hagy a körönkénti emelkedős utca, és ha lassan is, de maradnak le tőlem. A 3. kör végén aztán két dolog vált biztossá. Az első: a versenyt Hankó Dávid nyeri meg. A második: ha nem nyel el a kastély parkjában a laza szerkezetű talaj, akkor én leszek a második. Mindkettő beteljesedett. Dávid nagyszerű idővel, és pályacsúccsal védte meg tavalyi címét, amihez innen is még egyszer hatalmas gratuláció, míg én tisztesen helytállva a második helyen futottam be. A dobogót egy nagy küzdést követően Molnár Geri tette teljessé.

A célban aztán hamar elfelejtjük az előző 4 óra minden búját-baját, de végül is ez a sztori erről is szól. Nekem azonban szoknom kell még, hogy a kordonon támaszkodva a saját, tábla nagyságú arcképem néz farkasszemet velem a szervezők jóvoltából. És ha már a szervezőknél tartunk. Kristóf Robi és csapata valami olyasmit rakott itt össze Keszthelyen, ami véleményem szerint egyedülálló Magyarországon. Mind versenyzői, mind szurkolói szemmel nézve szinte hibátlan versenyt rendeztek. A pályán eszközölt változtatások is egyértelműen pozitív irányba tolták az esemény élvezeti értékét.

Igazságos pályának tartom a keszthelyit. Gondolok itt arra, hogy kellően nehéz ahhoz, hogy a profiknak keményen meg kelljen dolgozni az eredményükért, másfelől egy középtávval kacérkodó újoncnak is nyugodt szívvel merném ajánlani. Szerencsés vagyok, mert versenyezhettem a világ élvonalába tartozó IM-versenyeken. Ezért is merem mondani, hogy most vasárnap a keszthelyi verseny szervezői elhozták Magyarországra az ott tapasztalt színvonalat, az ottani nevezési díjak töredékéért. Köszönöm ezt nekik, és azt, hogy a rendelkezésükre álló eszközökből kihozták a maximumot értünk, versenyzőkért.

Köszönöm továbbá a rendületlen támogatást klubomnak, a Mogyi SE-nek, akik nélkül el sem jutnék a versenyekre, az edzésterveket Bajai Petinek, a frissítőket Berecki Lacinak és a Highfive Magyarországnak. Az Energy Magyarországnak a gyógynövényalapú készítményeket az egészségem megőrzéséért. Inhoff Józsefnek a pécsi “futóbolondnak” a klassz cipőket, valamint az ILB Factorynak, hogy mellém álltak, és még plakátra is kerülhettem. Köszönöm mindenkinek a verseny közbeni szurkolást, mert anélkül percekkel kellett volna többet a pályán töltenem.

Következő versenyem 2 hét múlva a Balatonman, ahol esélyt kapok, hogy visszavágjak Dávidnak, és arra, hogy megvédjem a tavalyi címemet. Füreden találkozunk, addig is maradok tisztelettel.

Keszthely Triathlon középtávú verseny, Keszthely.
2015-05-31

A mogyisok eredményei (abszolút):

Férfiak:
2. Flander Márton 4:03:22.62
17. Mülbacher Péter 4:27:01.61
18. Veréb Dávid 4:28:13.55
41. Jámbor Dániel 4:49:59.82

Nők:
91 Juhász Ágnes 5:16:57.48

Korcsoportos eredmények:

Férfiak 30-34: 1. Flander Márton 4:03:22.62
Férfiak 25-29: 5. Mülbacher Péter 4:27:01.61, 6. Veréb Dávid 4:28:13.55
Férfiak 20-24: 5. Jámbor Dániel 4:49:59.82
Nők 30-34: 2. Juhász Ágnes 5:16:57.48

Eredménylista:

http://sportido.hu/timing/result.nsf/Event.xsp?clientid=36&raceid=307&eventid=1

Forrás:www.mogyitriatlon.hu