2024. 28. Hajnalka

Sport

Felújítás, új hajók és olimpiai remények

Antal Tibor | 2021. Január 09. 12:44:46 | Utolsó frissítés: 3 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

2021. január 9.

Mai Petőfi – szigeti körutunkon szembesültünk azzal is, hogy felújították a Bajai Spartacus SC evezősházát. Mint Bartos Nándortól megtudtuk, ezt a Magyar Evezős Szövetség által kiírt pályázat segítségével bajai vállalkozók bevonásával sikerült megvalósítaniuk.

-A nemesvakolat mellett mennyezeti- és homlokzati szigetelést is kapott az evezősházunk, a tetejére pedig napelemek kerültek. Emellett egy ponyvagarázst is tudtunk létesíteni az épület mögött, amiben a túrakenukat tároljuk. De további jó híreim is vannak: a hajóparkunk ugyanis szintén a pályázatnak köszönhetően bővült. Vásárolhattunk egy új modern nyolcast, ami csak önmaga 9.5 millióba került, de van egy új négyesünk, egy új perror és dubló (két két személyes hajó), valamint négy szkiffet (egy személyes hajó) is rendeltünk, ami hamarosan meg fog érkezni. Maga a hajóvásárlás 32 millióba került, összesen pedig 60 milliót költhettünk el az utóbbi 2 évben a szövetségnek köszönhetően.

Az új nyolcas Fotó:Bajai Spartacus SC

-Ettől függetlenül azért továbbra is vannak problémáink. Bár az eszközparkunk, és létesítményünk megújult, működésre továbbra sem kapunk elég pénzt. Nem vagyunk TAO-s sportág, és a magyar sikersportágak közé sem tartozunk. Ráadásul a Vízisport Centrum sem működhet közel egy éve a járványhelyzet miatt, az önkormányzattól pedig csupán 7 milliót kap az egész egyesület, aminek mi ugye csak egy szakosztálya vagyunk a négyből.

Az új nyolcas tesztelése a Dunán Fotó:Bajai Spartacus SC

-Ennek ellenére bizakodóak vagyunk. Bár a kicsik a Covid vírus miatt egy hónap pihenőt kaptak, a felnőtt sportolóink továbbra is edzenek, és amíg be nem fagy a Sugó, vízre is mennek. Bartos Adél és Szöllősi Balázs hamarosan egy öt hetes melegövi edzőtáborba fog utazni a válogatottal Törökországba. Adél a jelenleg egyik legjobb magyar evezős lánnyal, az MTK-s Polivka Dórával, Balázs pedig a szolnoki Furkó Kálmánnal (a vele azonos nevű karate mester unokájával) fog egy könnyűsúlyú hajóba ülni, hogy kivívja az olimpiai pótkvalifikációba jutás lehetőségét. Ehhez az öt hetes edzőtábor végén le kell győzniük a másik ugyanott készülő magyar egységet. Ha ez sikerül, utazhatnak az áprilisi pótkvalifikációra az olaszországi Varesebe. Itt a nőknél a legjobb három, a férfiaknál pedig az első két egység jut ki az ötkarikás játékokra. Nem lesz egyszerű, hiszen mind két nemnél kb. 20 hajó próbálja majd megragadni az utolsó szalmaszálat, hogy ott legyen Tokióban.

-Emellett hogy fog kinézni a versenynaptárotok?

-Nem lesz egyszerű, még sok a bizonytalanság a vírus miatt. Az viszont biztos, hogy a szokásos ergométer magyar bajnokság is az interneten keresztül lesz megrendezve. Mindenki saját edzőtermében fog húzni, méghozzá egyszerre a riválisokkal, és a gépek össze lesznek kötve a világhálón. A tavaszi válogatók remélem már hagyományos módon a vízen fognak eldőlni, és reményeim szerint ez idei évben ismét meg tudjuk rendezni a Budapest – Baja regattát is, mely tavaly ugye sok minden máshoz hasonlóan sajnos elmaradt. -zárta a sorait a Spartacus edzője.

hozzászólok