2024. Október 7. Amália

Sport

Évet zárt a Bajai LSE

www.blse.hu | 2016. December 12. 14:05:59 | Utolsó frissítés: 8 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

A rendezvény elején Búcsú Lajos, a Bajai LSE elnöke értékelte a 2016-os évet. Beszámolt számos szép sikerről, elmondta, hogy a BLSE labdarúgói idén is minden korosztályban becsülettel helyt álltak. Hangsúlyozta, hogy klubunkban megfelelő szakmai munka folyik, immár főállású edzőkkel. A sikerek viszont nem jöhettek volna létre a szülők segítsége nélkül, amiért az elnök külön köszönetet mondott. Szót ejtett arról is, hogy az MLSZ utánpótlás-rendszere 2017-től gyökeresen megváltozik, ami természetesen a BLSE-t sem hagyja érintetlenül. Január elsejétől a Mercedes Kecskeméti Labdarúgó Akadémia Alközpontjaként dolgozunk tovább. Végül a délutánhoz jó szórakozást, a közelgő ünnepekhez boldogságot, a 2017-es évre további sportsikereket kívánt!

 

 

Az elnöki köszöntőt követően Dancsa Bálint önkormányzati képviselő, kulturális, ifjúsági, sport és nemzetiségi ügyek felügyeletéért felelős tanácsnok osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel. Elmondta, Baja számára érték a BLSE, amit lehetőségeihez mérten természetesen anyagilag is támogat. Gratulált az elért eredményekhez, és ígéretet tett arra, hogy egyesület a jövőben is számíthat az önkormányzatra.

 

 

A beszédek után a meghívott vendégek, az Első Magyar Freestyle Foci SE labdazsonglőrei vették át a szót és a program irányítását. A Lipták Zoltán, Tarcsi Bálint és Hajagos Máté által alkotott trió másfél órán keresztül varázsolta el trükkjeivel a BLSE focistáit. Rövid bemutató után tanár urakká léptek elő, és trükköket tanítottak játékosoknak. Volt itt minden: kis kör, világ kör, tarkóra tett labda, dekázó verseny. Utóbbit Varga István nyerte és vehette át az első helyért járó labdát. A program a három versenyző által bemutatott zenés freestyle show-val zárult.

 

 

 

A zsonglőrök után piros ruhában, fehér szakállal megérkezett a Mikulás, zsákjában, egészen pontosan dobozaiban minden jóval. A kicsik névre szóló kulacsot, míg a nagyobbak utazó pólót kaptak ajándékba.

 

 

A hagyományoknak megfelelően és Baja Város Önkormányzatának támogatása jóvoltából ettől az évtől is két hatalmas, BLSE logóval díszített torta elfogyasztásával búcsúztak.

 

 

A sikerek kovácsai, vagyis edzők is összeálltak egy csoportkép erejéig:

 

Állnak balról: Viszmeg Balázs, Csengő Lajos, Koch Tamás, Éber Erik, Evanics Zoltán.
Guggolnak balról: Éber Előd, Onódi Tamás, Nagy Előd, Csengő Tamás, Nébl Martin, Vass János.

Forrás:www.blse.hu