2024. December 21. Tamás

Sport

Egyik Tóth sem kapott gólt

www.kecskemetilc.hu | 2015. Október 05. 13:23:57 | Utolsó frissítés: 9 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

Az első 20 percben a Bajánál volt többet a labda, ám meddő fölényük nem sok veszélyt rejtett magában, sőt inkább hazai lehetőségeket jegyezhettünk fel ekkor is. Először Ihos próbálkozott 16 méterről, majd Molnár távoli kísérlete, és Szabó György ígéretes fejese kerülte el a kaput az első félórában. A félidő hajrájához érve a BLSE is veszélyeztetett, előbb Nébl lövése szállt fölé, majd a meccs legnagyobb védését mutatta be Tóth Zoltán, aki Sibalin közeli löketét tolta ki.

 

 

Fordulás után cserékkel is igyekezett felpörgetni a csapatot Márton Pál, és ez új lendületet adott a támadójátéknak. A Baja ekkor már egyértelműen kontrákra állt vissza, és ezekből párszor ugyan eljutottak a kapuig, de Tóth Zoltánnak már komoly védést nem kellett bemutatnia. A védekezésük azonban jól működött, és hiába adódott lehetőségünk a pontrúgások után, a kapu előtt rendre hiba csúszott az utolsó megoldásokba, így gól végül nem született a mérkőzésen.

Márton Pál edző (Kecskeméti LC – KTE)

„A Baja most a pozitív arcát mutatta, szervezetten védekezett és kontrákra rendezkedett be. Ezeket meg tudtuk akadályozni, de hiába uraltuk a meccset, főleg a második félidőben, csalódnom kellett. Elsősorban az előre játszókra, és főleg a fiatalokra gondolok, akiknek több minőséget kellene ilyen meccseken letenni az asztalra. Hiába küzdöttünk a mezőnyben, és próbáltunk helyzeteket kidolgozni, az említett minőség hiányzott a játékunkból.”

 

Evanics Zoltán edző (Schieber Pincészet BLSE)

 

Mi irányítottuk a játékot, és több helyzetet alakítottunk ki. Úgy gondolom, hogy 2 pontot ott hagytunk Kecskeméten. Amelyik csapat talált volna egy gólt, az meg is nyeri a mérkőzést, de úgy érzem ehhez mi álltunk egy kicsit közelebb.

KLC-KTE – Baja 0-0

Megye I., 8. forduló 653 néző

KLC-KTE: Tóth Z. – Garaci, Szabó Gy., Molnár, Kovács A. (Pap 78.) – Kovács Z. (S. Juhász 46.), Péntek (Kürtösi 60.), Nagy L. – Ihos (Parti 60.), Filus (Szabó T. 78.), Filyó.

Baja: Tóth D. – Martalics (Vágó 73.), Csengő, Patai, Sipos – Sibinger, Jenei, Nébl – Hernády, Sibalin, Princz.
Sárga lap: Sipos, Sibinger.

 

Forrás: www.kecskemetilc.hu

 

A forduló összes eredménye és a tabella állása:

 


Forrás:adatbank.mlsz.hu