2024. 29. Gedeon, Johanna

Sport

Bulgáriából is erősített a BLC

Antal Tibor | 2020. Július 24. 20:49:20 | Utolsó frissítés: 4 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

A játékosedző Koch Tamás a védelem tengelyében

Pénteken felkészülési mérkőzésen fogadta a megyei III. osztályban induló Bajai LC a megyei II. osztályú Érsekcsanádot. A vendégek több ifistával, erősen tartalékosan álltak fel, így nem kell szégyenkezniük a 9 – 1-es vereségért, de a bajaiaknak számára azért biztató, hogy ilyen jól ment a gólgyártás.

A veterán Nagy Előd rúgta az utolsót.

Edzői nyilatkozatok:

Vörös Dávid (Érsekcsanád): Nagyon tartalékosan álltuk fel, zömmel ifistákkal jöttem, így kevesek voltunk. Tisztes helytállás volt a cél, egy teljes csapattal komolyabb eredményt érhettünk volna el. A fiatalokat megdicsérem, mert négyen most voltak először kezdők a felnőttben, a kapusunk mindössze16 éves például. Igazából csak annyit változott a keretünk, hogy Nagy Zorán eligazolt, és senki sem érkezett. A fiatal garnitúrát egyben tudtuk tartani, a cél a középmezőny a megye 2-ben egy szerethető csapattal, csak helyi vagy helyi kötődésű játékosokkal.

Koch Tamás: (Bajai LC): annak örülök, hogy sikerült összeállni, most megvoltunk létszámban is. Az eredménynek nem tulajdonítok nagy jelentőséget, a Csanád is nagyon tartalékosan állt ki. Örömteli hír, hogy valószínű megszületik a megállapodás a LUA-val, úgyhogy ott még számíthatunk a fiatalokra. Bizakodva várom a bajnokságot mert ugye az a cél, hogy meg kell nyerni. Annak örülök, hogy Nagy Elődöt is sikerült rávenni, hogy beszáll segíteni a csapatnak, ha nem is minden meccsen. Négy hete kezdtük a felkészülést heti három edzéssel. Két edzőmérkőzésünk volt eddig, a Sükösdöt 2 – 1-re vertük, a Baranya megyei I. osztályú Lovasheténytől pedig 5 – 3-ra kikaptunk. Legközelebb jövő szombaton a Baranya megyei II. osztályú Sombereket fogadjuk. Sok távozó volt a tavalyi még BSK-s keretből, amiben közrejátszott, hogy csak a megyei III. osztályban indulunk. Bátaszékre igazolt Aladics Dániel, Várnagy Milán és Baladin Dominik. Vedelek Zoltán abbahagyta, amit nagyon sajnálok. Náluk hamarosan jön a baba. Balázs Dominik elköltözött Pécsre, Győre Mihály Bácsalmáson, Kisa Péter pedig Soltvadkerten folytatja. A helyükre igazoltuk Rácz Ferencet és Gyurkits Dávidot Hajósról, Urlauber Bencét Géderlakról, Hesz Henriket Bátaszékről, Végvári Martint pedig a Bajai Judo Clubból, és talán Gergity Roland is majd átnéz a tatamiról. Külföldről is erősítettünk, mert Papp Ádám és Urlauber Bence Bulgáriában nyaralt, és most onnan tértek vissza. Egyikük egy jól sikerült fejesnek köszönhetően 4 öltést is szerzett a homlokára.

hozzászólok