2024. Október 8. Koppány

Sport

Békéscsabáról Bajára futottak

Antal Tibor | 2017. Október 22. 11:48:59 | Utolsó frissítés: 7 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

A bajai amatőr futókat tömörítő FuTeam SE időről – időre megvalósít valami őrültséget, ami általában a főszervező Kuritár Zoltán fejéből pattan ki. Elfutottak már Bajáról Ausztriába, vagy épp a horvát tengerpartra is Biograd na Moruba. Ezúttal azonban a határainkon belül maradtak, és nem is Zoltán volt a főkolompos. A Békéscsaba és Baja közötti 200 km-es távot 22 óra alatt teljesítette a 11 fős staféta. Péntek délben indultak ugyanis Békés  megye megyeszékhelyéről, és szombaton délelőtt értek Bajára. Még arra is volt idejük, hogy a város határában, a figyelemfelhívó akciót támogató autószalonban tartsanak egy pár órás pihenőt a Bográcsos körforgalomnál. Illetve még volt egy ennél rövidebb pause is, hiszen a Szegedi úton sorompót kaptak a vasúti átkelőnél.

 

 

Ezek után végig futottak a Kossuth utcán, majd a Bácska előtt átvágtak a Petőfi – sziget felé, ahol az Ifjúsági tábor előtt Dancsa Bálint sporttanácsnok fogadta őket, valamint az őket a baja táblától kísérő kézilabdás fiatalokat. A váltófutáson egyébként 11 FuTeam-es vett részt, akik közül négy békéscsabai illetőségű. Az  ő ötletük volt ez a váltófutás, hiszen így akarták megünnepelni, hogy közülük hárman is az idén ünneplik 50. születésnapjukat. Azért épp Baját választották uticélnak, mert a FuTeam-mel évek óta baráti kapcsolatban vannak, és ezért adta magát a lehetőség.

 

 

Az etapot 10 kilométeres szakaszokra osztották, és mindenki annyit futott, amennyi  jól esett. Arra nem volt példa éjszaka sem, hogy egyedül kellett volna valakinek is futni. Több településen a helyi polgármester köszöntötte őket, akik fiatalok kíséretében futottak is velük egy rövid szakaszt. A legveszélyesebb a Hódmezővásárhely és Szeged közötti négysávos szakasz volt, a táv többi részén kerékpárúton tudtak jönni. Mint Kuritár Zoltántól megtudhattuk az ilyen távokat nem olcsóbb futva megtenni, mint kocsival, mert eleve így is kell egy  kísérő autó, így az üzemanyag tekintetében már ugyanott vannak, mintha beültek volna, és akkor még nem is beszéltünk a frissítőkről, és a különböző bevitt vitaminokról amiket használnak.

 

A felújításon dolgozó munkás is majdnem Futeam-es pólóban

 

A FuTeamnek egyébként  már több mint 100 tagja van, és közülük 80-an nem is Baján vagy vonzáskörzetében laknak, hanem az ország minden területéről csatlakoztak hozzájuk, akikkel a különböző nagy versenyeken szoktak találkozni. Ilyenkor nem véletlen, hogy a fővárosi, szolnoki vagy békéscsabai versenyzők is örülnek, ha valaki hajrá Baja kiáltással biztatja őket.

 

 

A csabiak részéről pedig Pacsika György felhívta a sporttanácsnok figyelmét, hogy véleménye szerint a FuTeam abszolút érdemes arra, hogy odafigyeljenek rá, mert ilyen lelkes,, önzetlen és nonprofit társaságot mint ők még nem láttak. Nem véletlen, hogy Békéscsabáról csatlakoztak hozzájuk, mert teljes mértékben azonosulni tudnak elveikkel, illetve a futás érdekében kifejtett tevékenységükkel.

 

 

A bajaiak és a békéscsabaiak a közös futást este egy halászlével ünnepelték egy Petőfi – szigeti étteremben, majd este after partyként házibulit rendeztek a főszervező otthonában.