Magazin

Két kerék, rengeteg vitamin és a kempingezéshez szükséges eszközök: mindössze ennyi kell ahhoz, hogy tartalmas és emlékezetes nyara legyen valakinek. Ma kora reggel Csányi Szabolcsék elindultak az Adria felé.

A bonyhádi Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztivál programjaiból Garára is jutott a hétvégén.

Másodfokú riasztást adtak ki Bács-Kiskun megyére is. A figyelmeztető előrejelzés szerint zivatarra, jégesőre és felerősödött szélre kell készülnünk.

Újabb szakasza készült el szinte teljesen a Baját átszelő kerékpáros útnak, ami igencsak hangulatosra sikeredett.

A múlt hét pénteken végig jártam szinte az összes helyet Baján ahol fürödni lehet, és nagy meglepetésemre a DVCS-n ugyanaz az állapot fogadott, mint negyed századdal ezelőtt.

27.
Július

Sportesküvő

Szombaton Németh Viktória a Bajai Spartacus úszó edzője és Ács Tamás a Bácska egykori kosárlabdázója kimondta egymásnak a boldogító igent.

Hivatalosan ma kezdődött el a belga zenei fesztivál, a képek tanúsága szerint bajai delegáció is indult Meseországba. Irigykedünk és jó szórakozást kívánunk!

Csütörtöktől vasárnapig városunkban állomásozik a Circus America. Az előadásokat a Family Center melletti területen tekinthetik meg.

Ugyan a Dunán hivatalosan nem lehet fürdőzni, a kedvező vízállás egyre több bajait csábít a partra. Az egyik zátonyon éppen ezért megint felépítik a büfét. Olvasónktól úgy tudjuk, hogy július 20-án kezdték el, másnap a váza már állt.

Egyedülálló videót fedeztek fel az egyik bajai csoport tagjai a legnagyobb videómegosztó portálon. A szerkesztett felvételen elinduló felirat szerint a padláson megtalált celluloid helyreállítását és a digitalizációt a Magyar Nemzeti Filmarchívumnak köszönhetjük. De ennél nagyobb elismerés jár a felvételek készítőjének, Torda Jánosnak.