2024. 29. Gedeon, Johanna

Magazin

Nyugdíjba vonuló pedagógusokat köszöntöttek az MNÁMK-ban

MNÁMK.hu | 2021. Június 12. 07:05:44 | Utolsó frissítés: 3 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Fotók:Mnámk.hu

Rendhagyó ünnepségre került sor az MNÁMK-ban 2021. június 9-én, szerdán kora este. Egy már nyugdíjas pedagógusnak az Aranydiplomához gratuláltak, öten pedig nyugdíjba vonulásuk alkalmából Pedagógus Szolgálati Emlékérem elismerésben részesültek.

A résztvevőket először Szauter Terézia főigazgató köszöntötte. Kiemelte a kitüntetett kolléganők meghatározó szerepét az intézményben folyó sikeres nevelő-oktató munka kialakításában. Hiszen 25-30 évvel ezelőtt, mikor a bajai német gimnázium vadonatúj, modern eszközökkel felszerelt, tágas épületbe költözött és komplex nevelési-kulturális központtá bővült, ez a felszereltség nem sokat ért volna a benne dolgozó pedagógusok elhivatott munkája nélkül. „A legfontosabb egy oktatási intézményben a szív és a lélek – a pedagógus. Ezek ti voltatok, hiszen meghatároztátok az MNÁMK szellemiségét.” Mondta Szauter Terézia az ünnepeltek felé fordulva, majd hozzátette, reméli, hogy a most nyugdíjba vonult kollégák ezután is tagjai maradnak az MNÁMK nagy családjának!

Ezt követően Peter Stübler, német igazgató osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel. Kiemelte, a Pedagógusnap szép hagyomány, a pedagógusok megérdemlik az elismerést szívvel-lélekkel végzett munkájukért. „Köszönet azért, hogy tudásukat átadják a következő generációknak!” Mondta Peter Stübler.

Az ünnepség ezután rövid műsorral folytatódott. Énekelt az MNÁMK pedagógusai által alkotott kórus, versek, prózák hangzottak el, és a Kollégiumi Zenekar jóvoltából meghallgathattuk az LGT: Neked írom a dalt című dalát.

Mindezek után került sor a díjak átadására. Szauter Terézia főigazgató elsőként Egyed Istvánnét köszöntötte Aranydiplomája átvétele alkalmából. Egyedné Erzsike 50 évvel ezelőtt diplomázott a Szegedi Tudományegyetem matematika-fizika szakán. 47 ledolgozott tanév után ma is az teszi boldoggá, ha segíthet valakinek az érettségire való felkészülésben.

Pedagógus Szolgálati Emlékérem elismerésben Bátyity Éva, Hefner Istvánné, Kovács Andrásné, Paplauer Paula és Régaisz Erzsébet részesült.

Bátyity Éva 1983-ban magyar-orosz, majd 2000-ben német szakos tanári diplomát szerzett a Szegedi Tudományegyetemen. 1983 óta két munkahelye volt: a hajdani József Attila Általános Iskola, valamint annak utód intézményei, és 2017. szeptember 1. óta az MNÁMK Kollégiuma. Szeptembertől nyugdíjasként folytatja kollégiumi nevelői munkáját.

Hefner Istvánné Margó 1982-ben diplomázott a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola biológia-földrajz szakán, majd levelezőn elvégezte a bajai Eötvös József Tanítóképző Főiskola német nemzetiségi tanítói tagozatát. Összesen 13 évet dolgozott az MNÁMK-ban. Befejezi az aktív munkát, főállású nagymama lesz.

Kovács Andrásné Margó szülővárosában, Kalocsán, Ének-Zenei Általános Iskolába járt, zenei pályája már ezekben az években elkezdődött. Magyar-ének szakos tanári diplomáját a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán vehette át. 1996 óta dolgozik az MNÁMK-ban, munkáját 70 fős énekkar is dicséri. Nyugdíjasként sem int búcsút a katedrának.

Paplauer Paula iskolai végzettsége megalapozza pedagógiai munkájának mélységét, módszertani sokszínűségét: a Bajai Tanítóképző Főiskola elvégzése után a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanárképző kara következett, amit végül a Pécsi Egyetem kitüntetéses diplomája, mint német nyelv és irodalom nemzetiségi szakos középiskolai tanár koronázott meg. 1995 óta dolgozik az MNÁMK-ban, 2015-ben mesterpedagógus szakértő lett. Nyugdíjasként, szeptemberben az első olyan tanévet kezdi szeretett munkahelyén, amikor nem lesz osztályfőnök, de a diákok továbbra is számíthatnak rá.

Régaisz Erzsébet 1981-ben végzett a Pécsi Tanárképző Főiskolán, mint angol-orosz szakos tanár. 1982-ben kezdett el dolgozni az MNÁMK jogelődjében, a Frankel Leó Német Nyelvű Gimnáziumban. A szakmai fejlődés érdekében a Szegedi József Attila Tudományegyetemen 1990-ben angol szakos középiskolai tanári diplomát szerezett. Az MNÁMK-ban több éven keresztül munkaközösségvezetőként irányította az angol oktatást. Az új tanévtől óraadóként dolgozik majd az intézményben.

A díjazottak érzéseit Hefner Istvánné foglalta össze. Érzelmekben gazdag beszédében elmondta, hálás a kollégiális közösségért, köszöni az iskolavezetés pozitív motivációját, segítőkészségét és természetesen örül annak, hogy sok érdeklődő diákkal sikerült megszerettetnie tantárgyait. „Szeptembertől ugyan más feladatok előtt állok, főállású nagymama leszek, de ha bármiben segítséget tudok nyújtani nektek, számíthattok rám! Büszke vagyok rá, hogy az MNÁMK-ban dolgozhattam!” Mondta Hefner Istvánné.

hozzászólok