2024. 20. Konrád, Tivadar

Magazin

Karantén-gyűjtés

N.Kovács Zita | 2020. Április 20. 18:10:43 | Utolsó frissítés: 4 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

A fotó Ferencz S. Apor képzőművész 2018-ban készült alkotása, amelynek abszurditását alig egy évvel később felülírta maga az élet. A mű a bajai városháza galériájában, a Vízszintek című kortárs művészeti kiállításban 2020 novemberéig megtekinthető (lesz, ha véget ér a veszélyhelyzet és újra beléphetünk az épület tereibe).

A Türr István Múzeum szeretné dokumentálni: összegyűjteni és megőrizni az utókornak a kortárs valóság eseményeit, aktuálisan a 2020. március 11-től érvényben lévő veszélyhelyzethez kapcsolódó dokumentumokat, fényképeket, személyes történeteket, a karanténvilág sajátosságait, különleges életképeit, a veszélyhelyzet megszűnését követően pedig majd annak tárgyi emlékeit is. Muzeológusaink már létrehoztak egy karantén kollekciót az elmúlt hetektől készülő (steril) maszkokból, amelyet szeretnénk kiegészíteni és folyamatosan gyarapítani a védekezéshez, illetve az elzártságban, a házi karanténban, távoktatásban használt eszközök, tárgyak fényképeivel, rövid videófelvételekkel, az elszigeteltséghez, a védekezéshez, a távoktatáshoz kapcsolódó történetekkel, gyermekrajzokkal, dokumentumokkal. A Türr István Múzeum ezúton hívja közös gyűjteményezésre a Bajai járásban, a Bácsalmási járásban és a Jánoshalmi járásban élőket, hogy a veszélyhelyzet elmúltával az utókor számára megörökíthető, felidézhető, kiállításban bemutatható lehessen ennek a mindnyájunk számára furcsa időszaknak az emlékezete.

Leveleiket, történeteiket, fényképeiket, rövid filmfelvételeiket, hanganyagokat, művészeti alkotásokat és minden egyéb információt, dokumentumot a karantengyujtes@gmail.com címre kérünk és örömmel várunk. A beküldött anyagokból a gyűjtés időszakában folyamatosan válogatást mutatunk be honlapunkon és Facebook oldalunkon.

hozzászólok