Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
A Bajai III. Béla Gimnázium hetedikes csapata Hegyi Cecília tanárnő vezetésével eredményes két forduló teljesítése után bejutott az elődöntőbe az Értékek, kincsek, közösségek a Kárpát-medencében elnevezésű vetélkedőn. A versenyt a Lakiteleki Népfőiskola hirdette meg a Magyar Országgyűlés, a Hungarikum Bizottság és a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával. A négy korosztályban összesen 452 csapat jelentkezett a versenyre. A hetedikesek mezőnye volt a legnépesebb, 120 csapattal.
A legjobb 16 csapat 2023. február 22-23-án Lakitelken mérte össze tudását. A megmérettetésre egy általuk választott település értékeinek bemutatásával készültek. A TAB csapat (Tóth Emese, Agócs Barna, Birkás Péter) előadása arról szólt, hogy mire lehetnek büszkék a Baján élő emberek. Természeti környezetünk és épített örökségünk mellett szerepelt benne például a földikutya, az alvés, a Halászlé Kódex, a bunyevácok hagyományőrző közössége. Egy képfelismerős teszttel és egy totóval mérték a csapatok ismereteit a Hungarikumokról és a Világörökségről.
Az összesített pontszámok alapján a csapat végül az elsőktől mindössze 22 ponttal lemaradva a 9. helyen végzett.
Hálás köszönet mindenkinek, aki segítette a felkészülésüket. Jakab Árpádnak a bunyevác népviseletek kölcsönzéséért, Hermanutz Tamásné Zsuzsi néninek a népviseletes babákért és Jager Ákosnak a búsó jelmezért.